Kárpát-medence
Nem védik meg az „elnyomott” székelyföldi románokat

A román képviselőház házbizottsága kedden elutasította a román alsóház emberi jogi, vallásügyi és nemzeti kisebbségi szakbizottságának azt a javaslatát, hogy egy albizottság létesüljön, amely a székelyföldi románok helyzetével foglalkozzon.

A kérést a magyar jelképek és anyanyelvhasználat ellen folyamatosan pereskedő Dan Tanasa szélsőségesen nacionalista politikus kérte, aki az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nevű rendszerkritikus párt képviselője.

A képviselőházi szakbizottság által beterjesztett kérésben azzal érveltek, hogy a Hargita, Kovászna és Maros megyében számbelileg kisebbségben élő románok évek óta kérik a központi román hatóságokat, foglalkozzanak behatóan problémáikkal, hogy megőrizhessék nemzeti identitásukat, kultúrájukat és hagyományaikat.

Az érvelés szerint a román diszkriminációellenes tanácsnak az elmúlt években született több tucatnyi döntése is azt mutatja, hogy a három megye románsága „rendszerszintű hátrányos megkülönböztetésnek” van alávetve a helyi, magyar többségű önkormányzatok részéről.

Az albizottság a tervek szerint egyebek mellett törvénytervezeteket dolgozott volna ki, amelyek „megvédték” volna a székelyföldi románokat. A képviselőház házbizottsága végül elutasította a javaslatot, így nem alakulhat meg az emberjogi, vallásügyi és nemzeti kisebbségi szakbizottság keretében a székelyföldi románokkal foglalkozó albizottság. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A hét végén leomlott az erdélyi Tacs régi református templomának tornya - közölte honlapján az Erdélyi Református Egyházkerület. A 18. században épült, használaton kívüli templom tornya szombaton késő este omlott össze, az esemény idején senki nem tartózkodott a közelében. A Beszterce megyei település...
2021. ÁPRILIS 19.
[ 14:46 ]
Kétbocsos anyamedve jelenlétére figyelmeztet a Somlyó-hegyen és környékén szombat reggeli felhívásában a csíkszeredai városháza. A csíkszeredai polgármesteri hivatal Facebook-oldalán közzétett felhívás szerint mivel arrafelé sokan zarándokolnak, kirándulnak, futnak, az emberek biztonsága miatt az önkormányzat...
2021. ÁPRILIS 17.
[ 11:33 ]
A magyar kormány döntése értelmében 2022 végéig lezárul a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program - jelentette be csütörtökön az Arad megyei Pécskán Grezsa István, a programért is felelős miniszteri biztos. Grezsa István egy, a program keretében már épülő óvoda időkapszulájának az elhelyezésén vett részt a...
2021. ÁPRILIS 15.
[ 12:40 ]
Beolvasás folyamatban