Kárpát-medence
Erdélyi Oscar: Szűk körben adták át a 2021-es EMKE-díjakat Kolozsváron
Betűméret:             

Az Erdélyi Oscarnak is nevezett EMKE-díjakat a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség templomában (Kétágú) adták át szombat kora délután. Idén 11 személy részesült elismerésben a közművelődés különböző területein kiemelkedő tevékenységéért.

Miután tavaly a járványhelyzet miatt két alkalommal is arra kényszerült az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), hogy halassza a közgyűlését és éves díjátadó ünnepségét, idén úgy döntöttek, hogy mindenképpen megtartják a díjátadót. Hagyományosan a gálát az EMKE 1885. április 12-i alakulásához legközelebb eső hétvégén tartják, ez idén április 10-re esett.

Az EMKE elnökségének 2015-ös döntése értelmében az összesen 16 lehetséges díj közül évente 12 adható át, ezzel az egyesület az elismerések fontosságát szeretné emelni. Idén az egyesület 11 díjat osztott ki. Az elismerés az Erdélyi Oscar nevét onnan kapta, hogy a díj egy szoborból és egy oklevélből áll: a szobrok Venczel Árpád szobrászművész Parasztmadonna című alkotásának kisebbített másolatai, az okleveleket pedig Venczel Attila képzőművész, díszlet-és jelmeztervező készíti.

Székely József református lelkipásztor Péter apostol példázatával biztatta az egybegyűlteket arra, hogy "jól sáfárkodjanak" a nekik osztott ajándékokkal. Úgy vélte, a díjazottak ma Istentől ajándékokat kaptak, amit az EMKE osztott el a magyarság javára. „A mai díj elismerés, és azt jelenti, hogy folytatni kell a munkát, amíg Isten erőt ad. Minden közösséget szolgáló ember megtapasztalja, hogy néha elfogy az ereje, de azt is, hogy alkalmanként megújul. Ezt az erőt Isten adja, és arra ösztönöz, hogy folytassuk munkánkat” – mondta a lelkész.

Széman Péter EMKE-elnök köszöntője után a jelenlévőket kalotaszegi muzsikával szórakoztatták, majd következhetett a díjak átadása.

Bányai János-díj: Dimény Attila muzeológus – az erdélyi magyar muzeológiában elért eredményeiért és a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum szakszerű működtetéséért, gyarapításáért és korszerűsítéséért
Janovics Jenő-díj: Bálint Zsigmond fotóművész – a hazai fotómozgalom szolgálatában kifejtett több mint hat évtizedes munkásságáért, a falu világát, a népéletet megörökítő, emberközeli, színvonalas művészetéért
Kallós Zoltán-díj: Feketelaki Tibor és Székely Melinda – az erdélyi hagyományos néptánckultúra magas szintű művelése és népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységükért
Kovács György-díj: Nagy Csongor Zsolt színművész, előadóművész – több évtizedes kiemelkedő művészi munkájáért, a különböző erdélyi színpadokon nyújtott megrendítő erejű alakításai, valamint elmélyült és példamutató, sokoldalú szakmaisága elismeréseként
Kőváry László-díj: Jánosi Csaba geológus – a Székelyföld borvízkincsének háromkötetes összefoglalásában elért eredményei elismeréseként, ismeretterjesztő írásai, valamint az ország első borvízmúzeumának létrehozásában kifejtett tevékenységéért
Kun Kocsárd-díj: Böjte Csaba / Csaba testvér – aki szóval és tettel tesz tanúságot Isten szeretetéről, egész magyar közösségünket szolgálva
Monoki István-díj: Kiss László iskolai könyvtáros – a helyi, országos és nemzetközi iskolai könyvtári szervezetekben kifejtett hatékony tevékenységéért
Nagy István-díj: Nagy Éva Vera zenetanár, karnagy – a Kodály Zoltán szellemiségében kifejtett több évtizedes zenepedagógiai, karnagyi, kiemelkedő művészi és kiváló, önzetlen oktatói tevékenységéért
Spectator-díj: Szokoly Elek közíró – a három évtizedes, román és magyar nyelven végzett közírói és szervezői munkálkodása elismeréséül, a korszerű transzilvanizmus terjesztéséért, az előítéletmentes, érvekre figyelő, őszinte dialógus iránti elkötelezettségéért – at adományozott.
Szolnay Sándor-díj: Unipán Helga képzőművész-grafikus – több évtizedes kiváló grafikusi, illusztrátori, könyvtervezői és közművelődési tevékenysége elismeréseképpen
Vámszer Géza-díj: Széman Rózsa játszóházvezető, közművelő, orvosasszisztens – állandó útkeresésben, fejlődésben levő, felelősségtudattal és szeretettel végzett, lelkes, odaadó munkájáért

Életműdíjat a következő személyeknek ítéltek oda

  • Bágyoni Szabó István költő, írónak, aki munkássága elismeréseként, különösen az otthonhoz, szülőföldhöz való kötődés érzékletes szemléltetéséért kapta meg az elismerést.
  • Bodor Ádám író munkássága elismeréseként, különösképpen az Utunkban közölt, romániai hétköznapokat rögzítő rövidprózasorozatáért, valamint a rendszerváltást megjelenítő regénysorozatáért.
  • Muzsnay Árpád művelődésszervező, tanár, újságíró pedig közművelődési tevékenységéért, a Dsida-, Páskándi- és Jakabbffy-kutatások ösztönzésében végzett munkájáért, valamint Kölcsey Ferenc emlékezetének ápolásáért részesült a díjban.

Kiváló közművelő oklevelet kapott idén Henter György református lelkipásztor, Papp László római katolikus pap, Szabó Ákos római katolikus plébános, Gudor Kund Botond református esperes-lelkipásztor, Székely Zoltán Márton és Székely Anna-Eli lelkipásztor–diakónus házaspár, a Búzavirág Néptáncegyüttes és Tóth Guttman Elemér elektromérnök. Mecénás oklevelet Rusz Sándor vállalkozó és Dr. Magyary Előd fogorvos-tanácsos kapott. (Maszol)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban