Kárpát-medence
Elfogadhatatlan az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénytervezet
Betűméret:             

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) pénteki közös nyilatkozatában bírálta a hatályos nemzeti kisebbségi törvényt felváltani hivatott, Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénytervezetet.

A KMKSZ és az UMDSZ választmánya által elfogadott nyilatkozat megállapítja, hogy az ukrán parlament illetékes szakbizottságának honlapján elérhető törvénytervezet egy korábbi törvénytervezet módosított változata, amelyben a jogalkotó az „Ukrajna nemzetiségi kisebbségei" helyett az „Ukrajna nemzeti közösségei" megfogalmazás használatát javasolja.

„A nemzeti közösség kifejezést nem ismeri sem az alkotmány, sem az Ukrajna által kötött nemzetközi szerződések" – mutat rá a közös nyilatkozat, ezért a kárpátaljai magyarok két legfontosabb szervezete kategorikusan elutasítja az új megnevezés bevezetését Ukrajna törvényeibe, mivel „alapot és előfeltételt teremt (.) a nemzetiségi kisebbségek jogvédelmi rendszerének további rombolásához".

A nyilatkozat nem ért egyet azokkal a javasolt normatív rendelkezésekkel sem, amelyek „a kisebbségi nyelvek használatát a nyilvános térben csak a helyi tanácsok döntése nyomán és csupán a helyi közösségek szintjén tenné lehetővé". A KMKSZ és az UMDSZ jogsértő kísérletként értékeli, hogy a törvénytervezet megfosztaná a nemzetiségi kisebbségekhez tartozó személyeket az anyanyelvű oktatáshoz való joguktól.

A törvénytervezet megsérti az anyanyelvű oktatáshoz és szabad anyanyelvhasználathoz való jogok érvényesítését, „jogszűkítéseket tartalmaz az anyanyelven történő oktatás, a kisebbségi nyelv használata, valamint a nemzeti szimbólumok használati lehetőségeit illetően, ami egyértelműen alkotmányellenes" – áll a nyilatkozatban.

A KMKSZ és az UMDSZ a tervezettel kapcsolatos részletes észrevételeit és javaslatait megküldte az ukrán parlament illetékes szakbizottságának. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban