Kárpát-medence
Szijjártó: Elfogadhatatlan a magyar közösség jogainak folyamatos csorbítása Ukrajnában

Elfogadhatatlan, hogy a kijevi kormány a kelet-ukrajnai kihívásokat mintegy okként használja fel a nemzeti közösségek, így a kárpátaljai magyarság jogainak folyamatos csorbítására - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO külügyminiszterek rendkívüli értekezletén pénteken.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a virtuális ülésen hangsúlyozta, hogy Magyarország érdekelt egy erős, biztonságos és demokratikus Ukrajnában, s kiáll a szomszédos ország területi integritása és szuverenitása mellett. Ugyanakkor a kormány elfogadhatatlannak tartja a magyar közösség jogainak folyamatos csorbítását, s ekképpen azt a törvénytervezetet is, amely gyakorlatilag kizárná a kettős állampolgárokat a közhivatal viseléséből.

"Ha ezt elfogadják, az jelentősen korlátozni fogja a magyar kormány mozgásterét Ukrajna támogatásának vonatkozásában" - húzta alá. Majd hozzátette, hogy erre előre felhívta a NATO-tagállamok figyelmét, arra kérve őket, hogy segítsenek véget vetni a jogsértéseknek.

Szijjártó Péter ezt követően kijelentette, hogy el kell kerülni a hidegháborús hangulat szítását, ez az időszak ugyanis rémálom volt Közép-Európa számára, ezért elejét kell venni a visszatérésének.

Ezzel kapcsolatban pedig üdvözölte, hogy az amerikai és az orosz elnök nemrég újra egyeztetett egymással, ugyanis szerinte az a történelmi tapasztalat, hogy sokkal jobb a közép-európai biztonság szempontjából, ha az Egyesült Államok és Oroszország közvetlenül, a legmagasabb szinten tud tárgyalni.

Végezetül arról számolt be, hogy az ismételten összehívott NATO-Oroszország Tanács ülésén Magyarországot a nagykövet helyett külügyi államtitkár fogja képviselni, ezzel is világossá kívánják tenni a találkozó jelentőségét. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A folytonos és kiszámítható nemzetpolitika a külhoni magyarság megmaradásának biztosítéka - hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Fiuméban (Rijeka), a Választások után, kihívások előtt - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia címmel tartott...
2022. MÁJUS 7.
[ 16:18 ]
Az össznemzeti magyar összefogás ragyogó sikerének tartja a magyarországi országgyűlési választások eredményét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Tőkés László a tanács sepsiszentgyörgyi tisztújító küldöttgyűlésén tartott beszámolójában elmondta: "A külhoni magyarság hálával tartozik...
2022. MÁJUS 7.
[ 16:16 ]
Lemondásra szólította fel Gálfi Árpádot, Székelyudvarhely polgármesterét a Szabad Emberek Pártja (POL) önkormányzati frakciója - közölte a Székelyhon.ro portál a frakció képviselőinek pénteki sajtótájékoztatója alapján. A 19 tagú önkormányzati testület 12 tagú frakciója azokból alakult, akik a...
2022. MÁJUS 6.
[ 19:27 ]
Beolvasás folyamatban