Kárpát-medence
Színmagyar városban ünnepelték a román himnusz napját
Betűméret:             

A 96 százalékban magyar Székelyudvarhelyen ünnepelte – volna – a román himnusz napját a Calea Neamului (Nemzet Útja) román nacionalista szervezet még pénteken – számolt be a Magyar Nemzet.

A portálon azt írják: az eseményt nem kísérte túl nagy érdeklődés, az egyöntetű beszámolók szerint mindössze néhány tucatnyian, jobbára gyerekek jelentek meg, szinte többségében voltak a vonulást biztosító hatóságok, mint a résztvevők.

Náluk volt a Tusványosról már ismert „Ceva este etern: Transilvania pamant romanesc!”, azaz „Van, ami örök: Erdély román föld!” feliratú molinójuk is, amivel végigvonultak a főutcán.

A helyszínen többször elénekelték a román himnuszt

Mihai Tirnoveanu – akinek a neve az úzvölgyi temetőnél szervezett provokációkból, vagy a tusványosi akciózásból is ismerős lehet –, a Calea Neamului vezetője azt kifogásolta, hogy Székelyudvarhelyen kevésszer hangzik el a román himnusz.

„Mi mindig oda megyünk, ahol a legnehezebb a román identitásúaknak” – idézte őt a Székelyhon. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a molinójuk nem a magyar etnikum, hanem a magyarországi, szerinte Erdély autonómiájára törekvő politika ellen szólt. A helyszínen ezután többször elénekelték a román himnuszt. (mandiner.hu)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Béla
2022. AUGUSZTUS 4. [ 20:28 ]

Na és,nálunk a pásztor és a pártja önként és dalolva ünnepel novemberben.....


rusticus
2022. AUGUSZTUS 4. [ 16:35 ]

A tolvaj rossz lelkiimerete jelenség ismert a lélektanban. Itt az iskolapélda!


Pista bá
2022. AUGUSZTUS 4. [ 8:56 ]

"nem a magyar etnikum, hanem a magyarországi, szerinte Erdély autonómiájára törekvő politika ellen szólt" - akkor vonuljanak a magyar Országház elé, ott énekeljenek.


Márton Áronra is emlékeznek a hatodik alkalommal megszervezett, Csíksomlyóra tartó pünkösdi lovas zarándoklat résztvevői, amely idén felvette Erdély népszerű püspökének nevét - jelentette ki Potápi Árpád János csütörtökön Gyergyószentmiklóson. A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára...
2023. MÁJUS 25.
[ 15:34 ]
Elfogadta Tőkés László fellebbezését a román legfelsőbb bíróság a volt püspök állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítése ügyében, és októberre tűzte ki a tárgyalás időpontját - ismertette a bírósági döntést csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Tőkés László és...
2023. MÁJUS 25.
[ 15:27 ]
Elindult a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel 900 utasával, immár 10. alkalommal a budapesti Keleti pályaudvarról Erdélybe, a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. A szerelvény indulása előtt Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt: a zarándokvonat mindig...
2023. MÁJUS 25.
[ 10:19 ]
Beolvasás folyamatban