Kárpát-medence
Szijjártó: A kárpátaljai magyaroknak vissza kell kapniuk az őket megillető jogokat
Betűméret:             

Évek óta világos, hogy a magyar kormány egészen addig nem járul hozzá a NATO-Ukrajna Bizottság formális ülésezéséhez, amíg a kárpátaljai magyarok vissza nem kapják az őket megillető jogokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben az M1 aktuális csatornán élőben közvetített nyilatkozatában.

A tárcavezető a NATO külügyminiszteri üléséről nyilatkozva, újságírói kérdésre válaszolva megerősítette a Financial Times című brit lap értesüléseit, amelyek szerint Magyarország ezúttal sem járult hozzá a NATO-Ukrajna Bizottság összehívásához, így az ukrán külügyminiszter csak a munkavacsorán vesz majd részt.

"Ez nem új keletű magyar álláspont, már évekkel ezelőtt világossá tettük, hogy mindaddig, amíg a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösség nem kapja vissza azokat a jogokat, amelyek őket megilletik, addig a NATO-Ukrajna Bizottság formális ülésének összehívásához Magyarország nem járul hozzá" - szögezte le.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: amióta kitört az ukrajnai háború, azóta mindenki láthatja, tapasztalhatja, hogy hazánk nem emlegeti fel a kárpátaljai magyarok jogaival kapcsolatos kérdéseket.

"Nem emlegetjük fel őket, de nem is felejtettük el ezeket az ügyeket" - fogalmazott. "Reméljük, hogy minél előbb vége lesz a háborúnak, és ha vége lesz a háborúnak, akkor majd lesz lehetőségünk arra, hogy ezeket a kérdéseket újra megvitassuk" - tette hozzá.

"Ettől az álláspontunktól nem tudunk visszalépni és nem is akarunk" - közölte, aláhúzva, hogy a kormány továbbra is rendkívül fontosnak tartja az ukrajnai magyar kisebbség jogainak biztosítását.

A miniszter végül arról számolt be, hogy a NATO-Ukrajna Bizottság ülésével kapcsolatban egy informális, úgynevezett non-paper jellegű kezdeményezést tettek, amelyet Magyarország és Törökország nem írt alá.

"Én azt gondolom, hogy azon konzultációs igényeknek, amelyeket a NATO tagállamai megfogalmaztak, megfelelő platformot ad az, hogy ma este informális tanácskozás keretében itt részt vesz az ukrán külügyminiszter" - mondta. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Fellebbezett a Minority SafePack (MSPI) kezdeményező bizottsága hétfőn az Európai Bizottság (EB) elleni eljárása keretében - tudatta az MTI-hez eljuttatott közleményében Vincze Loránt romániai EP-képviselő, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke. Az MSPI elindítói 2021-ben fordultak az EU...
2023. JANUÁR 23.
[ 17:27 ]
Hétfőtől újra lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor-program déli féltekére szóló pályázatára - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Potápi Árpád János elmondta: a diaszpóraszervezetek kérésére a déli féltekére vonatkozó...
2023. JANUÁR 23.
[ 12:26 ]
A kultúra természete szerint olyan, mint a béke: összeköt - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol beszédet mondott a magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepségen. A miniszter a Csallóköz központjának számító városban, hagyományosan a Pázmaneum...
2023. JANUÁR 22.
[ 21:47 ]
Beolvasás folyamatban