Régészeti feltárásnak kellene megelőznie a főtéri metrómegálló próbafúrásait Kolozsváron, hogy ne sérüljenek az ottani értékes leletek - nyilatkoztak szakemberek a Szabadság című napilapnak.
A kolozsvári lap pénteki cikkében műépítészeket és művészettörténészt kérdezett annak kapcsán, hogy a metróépítési projekt keretében elkezdődött a próbafúrás a Főtér északi oldalán, nem messze a Szent Mihály-plébániatemplomtól.
Guttmann Szabolcs műépítész, műemlékvédelmi szakember elmondta: a területi műemlékvédelmi igazgatóság főtanácsosa, Virgil Pop műépítész két éve kért véleményezést a román építészkamara erdélyi fiókjától annak kapcsán, hogy a Kolozsvárra tervezett metróvonal egyik megállóját a Főtérre, a Szent Mihály-templom szomszédságába tervezik.
Rámutatott: mivel a metróépítés egyik hozadéka épp a belvárosi gépkocsiforgalom csillapítása, a szakemberek egyetértettek a tervezett megállóval, de kiemelték, hogy ez csak a régészeti feltárás függvényében alakítható ki. "Nem mindegy ugyanis, hogy teljesen tönkretesszük az egykori Napoca település központját, amelynek kétségkívül pontosan ott az epicentruma, vagy pedig bemutatjuk az ókori lelőhelyet a metróalagút apropóján" - mondta Guttmann Szabolcs a római kori városmagra utalva.
Elmondta: az azóta eltelt két évben nem történt régészeti kutatás a téren, ez tavasszal kezdődne, miközben a műépítész szerint már tervezik a metrómegálló feljáróit, amihez szerinte alapkutatások hiányoznak. Rámutatott: "abszurd", hogy a metró vonalát előzetes geofúrások nélkül tervezték meg, ugyanakkor szerinte védett műemléki zónának minősített helyszínen mélyfúrásokat végezni "szélhámosság".
Lupescu Radu művészettörténész - aki a Szent Mihály-templomban végzett régészeti feltáráson is dolgozott -, a Szabadságnak elmondta: a templomtól északra van egy XIII. század eleji temető, amelynek a pontos kiterjedése nem ismert, de a jelenlegi főtéri parkolóban fejeződik be, ahova a metrómegállót is javasolták.
Megerősítette: geológiai vizsgálatok esetén is az a szabályos eljárás, hogy előbb régészeti kutatást végeznek a területen, és csak utána kezdenek el fúrni.
Virgil Pop, a területi műemlékvédelmi bizottság főtanácsosa a lapnak úgy nyilatkozott: a geológiai próbafúráshoz vékony, 10-15 centiméternyi átmérőjű csövet használnak, így nem kellene, hogy kárt okozzon a leletekben. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a metró alagútja jóval mélyebben fog húzódni azoknál a rétegeknél, amelyekben az emberi civilizációnak nyoma lehet.
Hangsúlyozta: a régészeti feltárásokat a metrómegálló feljáratainál lesz nagyon fontos elvégezni, de elmondása szerint ezek terve még nincs kidolgozva, csak konzultatív szinten zajlottak tárgyalások a műemlékvédelmi bizottsággal.
Közölte: az illetékesek három javaslatot tettek a főtéri megállóra - egyik Magyarország főkonzulátusa, a másik a Bánffy-palota, a harmadik a Szent Mihály-templom északi oldala mellé képzelte el -, de műemlékvédelmi főtanácsosként egyik javaslatot sem fogadta el.
Elmondta, arra kérte a tervezőket, tanulmányozzák át újra összességében a Főtér alaprajzát, és arra is legyenek tekintettel, hogy miként módosulhat előnyösen a Bánffy-palota előtti rész, mely gyalogosövezetté alakulhatna.
A kolozsvári nagyberuházásra kiírt versenytárgyalást a Gülermak cég vezette társulás nyerte, mely nettó 9,059 milliárd lejből (694 milliárd forint) kész megtervezni és megépíteni a metróvonalat. A török vállalat lengyel leányvállalatával, a francia Alstom és a román Arcada Company építőipari cégekkel társulva építené meg a metróvonalat.
A megvalósíthatósági tanulmány szerint ez 21 kilométer hosszú lesz, és a Főteret érintve kelet-nyugat irányba szeli át a várost és az agglomerációt. Kolozsváron 14,7 kilométeren és a várostól nyugatra fekvő, mintegy negyvenezer lakost számláló Szászfenes területén 6,3 kilométeren halad. A metróvonalon 19 megálló épül.
A megvalósíthatósági tanulmány szerint a nagyszabású projektet a nagy infrastrukturális beruházások program, a szállítási operatív program és az országos helyreállítási terv révén EU-s forrásokból, a román szállításügyi tárcától származó kormányzati forrásokból, valamint Szászfenes és Kolozsvár önkormányzatának a saját forrásaiból finanszírozzák.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!