Kárpát-medence
Román elnökválasztás: Az RMDSZ Crin Antonescut támogatja
Betűméret:             

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Crin Antonescut, a kormánykoalíció közös államfőjelöltjét támogatja a májusi romániai államfőválasztáson - közölte szerdán az MTI-vel a szövetség sajtóosztálya.

Crin Antonescu támogatásáról az RMDSZ miniparlamentje, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) döntött szerdán online ülésen.

Kelemen Hunor szövetségi elnök az ülést követően közölte:

Románia nehéz időket él, az emberek jelentős része joggal dühös, mivel miután decemberben érvénytelenítették az elnökválasztást, nem álltak elő semmilyen indokkal, másrészt az állam intézményei cserben hagyták az állampolgárokat - áll a közleményben.

Úgy értékelte, az államba vetett bizalom megingása, a szélsőségesek térnyerése veszélyt jelent a magyarságra és az elmúlt 35 év legalapvetőbb értékeire. Ebben a helyzetben a kormánykoalíció pártjai közös jelöltet állítanak az ország stabilitása és demokratikus értékeinek védelmében - emlékeztetett.

Kelemen Hunor szerint Crin Antonescu tiszteli a magyarokat, politikai tapasztalata és párbeszédre való nyitottsága pedig biztosíték arra, hogy felelős államfőként képes lesz az országot összetartani. Felidézte: noha a szövetségnek a múltban voltak vele vitái, soha nem akarta a kisebbségi jogokat korlátozni, egyértelmű a magyar közösség iránti tisztelete, a demokratikus normák iránti elkötelezettsége.

"Ebben a kihívásokkal teli időszakban olyan vezetőre van szükség, aki stabilitást, kiszámíthatóságot és felelős döntéseket hoz - ezért támogatjuk Crin Antonescu jelöltségét" - hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Crin Antonescu jelöltségét vasárnap a Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos tanácsa is megszavazta. Korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikai tanácsa is elfogadta, a párt a végső döntést a február 2-án tartandó kongresszusán hozza meg.

A PSD, a PNL, az RMDSZ és a nem magyar nemzeti kisebbségi frakcióból álló Európa-barát kormánykoalíció december végén jelentette be, hogy Crin Antonescut, a PNL korábbi elnökét, volt szenátusi elnököt támogatja a májusban tartandó megismételt elnökválasztáson.

A közös elnökjelölt támogatása feltétele a koalíciós megállapodásnak.

Romániában május 4-én tartják meg a megismételt államelnökválasztás első fordulóját, és amennyiben egyetlen jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, május 18-án második fordulót is tartanak az első két helyen végző jelölt részvételével. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ellenzi Hargita megye újabb címertervét a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, azt állítva, hogy nincs benne utalás a székelyföldi megyében élő román közösségre – írta pénteki közleményében a román civil szervezet. Ebben a civil fórum a három székelyföldi megye román közösségeinek...
2025. FEBRUÁR 7.
[ 19:16 ]
Az idén is több ezer Kárpát-medencei középiskolás számára teheti felejthetetlenné a március 15-i nemzeti ünnepet a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programja. A szervezet által meghirdetett, immár három évtizedes hagyományra visszatekintő pályázatra 2025. február 23-ig nyújthatják be jelentkezésüket a...
2025. FEBRUÁR 6.
[ 8:45 ]
Felháborító eset történt Kolozsváron: rosszullétre panaszkodó idős személyhez hívott mentőt egy magyar család női hozzátartozója, a magánlakásban a román nemzetiségű orvos azt követelte az ellátásra szoruló hozzátartozójától, ne magyarul, hanem román nyelven folytassa le az agyvérzésgyanús férfi megnyugtatását...
2025. FEBRUÁR 5.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban