Kárpát-medence
Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség Székelyudvarhely korábbi polgármestere, Gálfi Árpád ellen
Betűméret:             

Hivatali visszaélés miatt vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Székelyudvarhely korábbi polgármestere, Gálfi Árpád ellen - közölte csütörtökön a vádhatóság.

A DNA közleménye szerint a székelyföldi várost két mandátumon keresztül, 2016 és 2024 között vezető Gálfi Árpád ellen ötrendbeli hivatali visszaélés miatt emeltek vádat.

A DNA szerint bizonyítékaik vannak arra, hogy Gálfi Árpád polgármesterként 2019-ben a város képviselő-testületének jóváhagyása nélkül szerződött egy helyi ügyvédi irodával azzal a céllal, hogy az jogi szolgáltatásokat nyújtson a város peres ügyeiben.

A volt polgármester az ügyvédi irodával kötött öt szerződés révén 27 500 lejjel (2,2 millió forint) károsította meg a várost, amihez a büntető- és késedelmi kamatok is hozzáadódnak - írták.

Az ügyben a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal négy akkori alkalmazottja ellen is vádat emeltek, az ügyészek szerint ők különböző iratok aláírásával segítették a volt elöljárót abban, hogy a szerződések törvényesnek tűnjenek. A négy alkalmazottat - akik közül kettő jelenleg is a polgármesteri hivatalban dolgozik - szintén hivatali visszaéléssel vádolja a DNA.

A peres eljáráshoz polgári félként a megkárosított székelyudvarhelyi önkormányzat is csatlakozott. A vádiratot is tartalmazó iratcsomót a Hargita megyei Törvényszéken iktatták - írta a DNA.

Gálfi Árpád ellen még polgármestersége idején, 2024 januárjában indított bűnvádi eljárást DNA. A Székelyhon hírportál akkor arról számolt be, hogy a független polgármester számos alkalommal a képviselő-testület elé terjesztette az ügyvédi iroda szolgáltatásainak igénybevételére vonatkozó határozattervezeteket, de a testület mindannyiszor elutasította ezeket, arra hivatkozva, hogy a polgármesteri hivatalnak saját jogi osztálya van e célra. Gálfi Árpád úgy nyilatkozott: a kifogásolt szerződések nem a saját, hanem a város érdekeit tartotta szem előtt.

Gálfi Árpád először 2016-ban szerzett polgármesteri mandátumot a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös jelöltjeként. Mivel 2019-ben megromlott a viszonya az MPP-vel, a párt kizárta soraiból.

2020-ban a Marosvásárhelyen megalakított erdélyi regionális vegyespárt, a Szabad Emberek Pártja (POL) színeiben szerzett újabb mandátumot. 2021-ben bejelentette, hogy kilép a POL-ból, és függetlenként folytatja a munkát.

A 2024-es választásokon a helyi Székelyudvarhelyért Párt jelöltjeként indult, de alulmaradt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjével, Szakács-Paál Istvánnal szemben. Ősszel lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról, és bejelentette, hogy visszavonul a közéletből. (MTI)

Erdély több megyéjében forgalomkorlátozásokat vezettek be egyes útszakaszokon a csütörtökre lehullott nagy mennyiségű hó miatt. A nem megfelelő útviszonyok és a hiányos infrastruktúra következtében több településen iskolákat zártak be. Az erdélyi megyék többségében napok óta télies körülmények között zajlik...
2026. JANUÁR 8.
[ 9:38 ]
Nemzeti összetartozásunk reménységet és jövőt is jelent a magyarság számára. Reménységet arra, hogy ha ma összefogunk, akkor képesek vagyunk megóvni családjainkat és szülőföldünket - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdán a székelyföldi Madéfalván. Nacsa Lőrinc a helyiek,...
2026. JANUÁR 7.
[ 15:18 ]
A kárpátaljai tűzoltók megakadályozták egy nemzeti jelentőségű műemlék, a Szent Mihály-fatemplom teljes leégését Iváskófalván (Ivaskovica) – közölte a helyi hatóság. A tűzeset január 6-án este történt, amikor a helyi plébános az esti istentiszteletre készült, és észrevette, hogy a templom kupolája alatt füst...
2026. JANUÁR 7.
[ 15:05 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó