Kárpát-medence
Hoffmann Rózsa: segíteni kell a szórványt, hogy gyarapíthassa az összmagyarságot
Betűméret:             

Bármennyire kevés magyar is él a szórványvidékeken, nem szabad elengedni a kezüket, meg kell adni a segítséget a szórványban felnövekvő fiataloknak, hogy megőrizzék magyar identitásukat, és ezzel gyarapítsák az összmagyarságot - nyilatkozta az MTI-nek Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, miután az erdélyi Segesváron felszólalt a Kárpát-medencei magyar szórványkollégiumok találkozóján.

Az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki és a kárpátaljai szórványkollégiumok képviselőit a segesvári kollégiumot működtető Gaudeamus Alapítvány látta vendégül megalapítása huszadik évfordulóján.

Hoffmann Rózsa az MTI-nek elmondta, a magyar kormány anyagi támogatása ahhoz szükséges, hogy a kollégiumok fennmaradjanak, működni tudjanak. Fontosnak tartotta, hogy ma az anyagi támogatáson túl, a legtöbb magyarországi oktatási kezdeményezés kiterjed a külhoni iskolákra is.

"A tanulmányi versenyeket ma már úgy hirdetik meg, hogy azok természetszerűen lehetőséget kínálnak a Kárpát-medencei magyarságnak is" - mondta az államtitkár. Megemlítette a nemzeti tehetségprogramot is, amely immár a tehetséges külhoni magyar fiatalokra is kiterjed.

"Magyarország erősödik identitásban, nemzeti összetartozásban, gazdasági teljesítményben, és ez erősíteni fogja a külhoni magyarságot is" - tette hozzá Hoffmann Rózsa.

A Gaudeamus Alapítvány által működtetett segesvári kollégium eddig mintegy 350 diáknak biztosított méltó lakhatási és tanulási körülményeket, illetve magas színvonalú anyanyelvű kulturális programokat. A Kárpát-medencei szórványkollégiumok e hét végén zajló háromnapos tanácskozásán a szórványban dolgozó iskolák működtetéséért felelős szakemberek veszik számba, hogy mi történt az elmúlt években, és mi az, amit a jövőben el szeretnének érni. (MTI)

Zarándoknappal emlékeztek meg szombaton Csíkszentdomokoson, Márton Áron szülőfalujában a legendás erdélyi püspök születésének 130. évfordulójáról - közölte a romkat.ro hírportál. Az ünnepi szentmisét Kovács Gergely gyulafehérvári érsek mutatta be, a szentbeszédet pedig Giampiero Gloder érsek, Románia és a...
2026. AUGUSZTUS 29.
[ 15:58 ]
Szeptember 5-én huszonhatodik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Verbunkversenyt Zalaegerszegen. A Zalai Táncegyüttes hagyományos rendezvényének a Göcseji Tudásközpont ad otthont, a megmérettetésre Zala vármegyéből, Magyarország más részeiről és a Kárpát-medence különböző vidékeiről is érkeznek táncosok. A...
2026. AUGUSZTUS 28.
[ 13:54 ]
Nagyváradon nyit új központot az egyik legnagyobb európai közúti fuvarozó, a Girteka - írta a profit.ro gazdasági hírportál. A litván vállalat idén jegyezte be romániai leányvállalatát. A romániai piacra történő belépést a fokozott rugalmasság és humán erőforrás iránti igény indokolja a cég közlése...
2026. AUGUSZTUS 25.
[ 13:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó