Képfelbontás
Majd ha egyszer nem lesznek választások
A Belgrád és Pristina közötti megállapodás esélyeiről

Józan ésszel azt gondolná az ember, hogy bármilyen tárgyalások célja valamilyen megállapodás. Azonban bárhogyan is próbálom magammal elhitetni ennek az egyszerű paraszti logikának a helyénvalóságát, azt már nem tudom elképzelni, hogy a Belgrád és Pristina közötti tárgyalások esetében bármelyik érdekelt fél tényleg ezt akarná. Mármint a megállapodást.

Annak ellenére, hogy az Európai Unió, korábbi szokásától eltérően, a nyári hónapokban is forszírozza a párbeszédet, nem is akármilyen, hanem a legmagasabb szinten, az érdekeltek nemhogy közelednének, hanem távolodnak egymástól. Az eheti csúcsegyeztetésen, amelyen Szerbiát a köztársasági elnök, Koszovót pedig a miniszterelnök képviselte, most már nemcsak a kilencvenes évek végén dúló háború és a 2007-es koszovói önállósulás után maradt elvarratlan szálak kerültek napirendre, hanem évtizedekkel ezelőtti állítólagos genocídiumok is felmerültek, amelyek elkövetésével az albán fél a szerbeket vádolja. Mintha Belgrádnak nem lenne elég baja abból, hogy a nemzetközi közösség döntő többsége ezt a minősítést használja a 26 évvel ezelőtti srebrenicai történésekre is.

Évek óta látjuk, hogy a teszetosza európai diplomácia egy helyben toporog nemcsak Koszovó, hanem az egész Nyugat-Balkán-i térség kérdésében. Az egykori jugoszláv utódállamok orra előtt elhúzta az uniós tagságnak nevezett mézesmadzagot, de az évek során erről a madzagról a méz már régen lekopott és nagyon gyakran úgy tűnik, hogy az érdekelt államok már csak szokásból említik elsőrangú külpolitikai prioritásként az uniós tagságot. Legalább annyira nem hisznek benne, mint azok, akik ezzel hitegetik őket. Viszont az aki tehetne, nemcsak a Balkán, hanem az Európai Unió esetében is, az Egyesült Államok, továbbra is várakozik.

Teret adva ezzel a fogadatlan prókátoroknak. Például Törökországnak, amely még mindig nem felejtette el, hogy a múlt évezredben évszázadokig bitorolta ezt a térséget. A török elnök jó néhány évvel ezelőtt már magára haragította az akkori szerb elnököt, akit akkor éppen Tomislav Nikolićnak hívtak, amikor azt mondta, hogy Törökország Koszovó, Koszovó pedig Törökország. A napokban az aktuális szerb elnök tűréshatárát feszegeti azzal a kijelentésével, hogy lobbizni fog azért, hogy Koszovót minél több állam elismerje és megpróbál tárgyalni a problémáról az amerikai elnökkel is. Ebből is látszik, hogy én sem tévedtem néhány sorral ezelőtt, amikor arról elmélkedtem, hogy az Egyesült Államok lehetne az, amelyik közelebb tudna vinni bennünket valamilyen megállapodáshoz. Hivatalos belgrádi reakciót még nem hallottam a törökök buzgóságáról, de lehet, hogy nem is fogok, aminek legalább két oka is lehet. Egyrészt, a törökök most már mégsem számítanak olyan komoly tényezőnek, amely érdemében segíthetne abban, hogy a világban még többen elfogadják Koszovó függetlenségét. Másrészt, nem lehet rossznak nevezni a hivatalos Belgrád és Ankara közötti kapcsolatokat sem, megint csak két okból: a törökök komoly gazdasági befektetéseket végeztek már Szerbiában, konkrétan Szandzsák területén és komoly érdemük, meg gondolom sok pénzük lesz a Belgrádot és Szarajevót majdan összekötő, két vonalon is haladó autóútban. Amelynek egyik vonalát úgy tervezték meg, hogy nagyjából összeköti a szerb területeket. Egy-két hangzatos és alapjában nem túl veszélyes nyilatkozat miatt lehet hogy nem kellene ilyen szponzor szimpátiáját kockára tenni.

A legfelsőbb belgrádi vezetők szájából már számtalanszor elhangzott, hogy nem céljuk egy befagyasztott konfliktus létrehozása. De ha őszinték akarnának lenni, akkor nyugodtan bevallhatnák, hogy ez a konfliktus már régen befagyott és nem biztos, hogy szerb érdek lenne ennek kiolvasztása. A jelenlegi állapotoknál többet ugyanis nehezen tudnának kialkudni maguknak: Koszovó egyfajta lebegő állapotban van, sok állam elismerte, legalább ugyanennyi nem, a legfontosabb nemzetközi szervezetekhez való csatlakozásról legfeljebb álmodhat, egy-egy szerb vezetőt időnként ugyan nem engednek be Koszovóba, de még innen Vajdaságból is látszik, hogy Belgrád komoly akadályok nélkül tudja támogatni a második albán állam északi részében maradt szerbeket és az ő intézményeiket.

És már különben is, csak néhány hónapot kell még kihúzni a tárgyalások mímelésével, őszre gőzerővel beindul a választási kampány és ugye tudjuk, választási kampányok idején nem lehet történelmet formáló döntéseket hozni. És a választásokat majd újabb választások követik, vagy Szerbiában, vagy Koszovóban, újabb kampányokkal......

Guszton András

A szerző az Újvidéki Rádió szerkesztője, rovata, a Képfelbontás, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bizonyára vagyunk még olyanok, akik emlékeznek a címben feltüntetett kifejezés szerb megfelelőjére, a „dva oka u glavi” szókapcsolatra, amellyel a múlt évszázad nyolcvanas éveinek végén, kilencvenes éveinek elején, a szerb-montenegrói kapcsolatokat jellemezték, a két akkori jugoszláv köztársaság egymástól való...
2021. JÚNIUS 22.
[ 15:43 ]
Az elmúlt napokban, egymástól teljesen függetlenül több szerb, különböző politikai áramlathoz tartozó ismerősöm, mi több, barátom kérdezett rám, hogy nincs-e olyan benyomásom, hogy valahol a háttérben beindult egy láthatatlan gépezet, amelynek az a célja, hogy végre rendezze a balkáni állapotokat. Be kell vallanom, hogy...
2021. JÚNIUS 15.
[ 16:11 ]
A héten végre megszületett a jogerős ítélet a múlt század kilencvenes éveiben dúló boszniai véres háború egyik főszereplője, Ratko Mladić tábornok ügyében. Ő hivatalosan a boszniai szerb katonaság főparancsnoka volt, de sokan gondolják, hogy igazából még ennél is fontosabb szerepet töltött be, ugyanis többször is ő...
2021. JÚNIUS 9.
[ 16:29 ]
Beolvasás folyamatban