Kertelés nélkül
Három mondat, ugyanarról
Betűméret:             
„Vajdaságban ismét népszerű lett a magyar nyelv tanulása”. „Hivatalos adatok nincsenek, de az elmúlt másfél évben több vajdasági magyar távozott Nyugat-Európába, mint a kilencvenes években”.
Két állítás. Az egyik cím formájában jelent meg a Vajdaság Mán, a másik elhangzott az Újvidéki/Vajdasági Rádió Vajdaságon át c. műsorának egyik bejelentőjében („felkonf”, ha valaki inkább úgy szereti). Egyazon napon.
A hír címe arról tanúskodik, hogy kelendővé vált a magyar útlevél - ám maradjunk reálisak, a magyar mint uniós - útlevél, a nem magyarok körében is.
Mivel magyar útlevélhez viszonylag könnyű legálisan hozzájutni, az itteni szerbek is tanulnak magyarul, felfedezik sokan a magyar felmenőket, jól jöhet az állampolgárság megszerzéséhez, az viszont az útlevélhez, az útlevél pedig a boldoguláshoz.
Ne áltassuk magunkat, nem a Jókait eredetiben olvasni kívánó más nemzetiségűek aránya nőtt meg. Ez annak a bizonyos „pursuit of Happiness”-nek, a boldogság keresésének a megnyilvánulása, amelyet mint alapjogot az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya határozott meg.
A másik mondat, a felkonf, amely számomra megdöbbentő és elképesztő, pedig - amennyiben igaz - arról, hogy fogyunk, morzsolódunk, mi, itteni magyarok. Most már könnyebb is emigrálni, hiszen sokak számára a magyar útlevél nem(csak) eszmei értéket képvisel, nem(csak) a nemzethez való tartozás bizonyítéka, nem(csak) gyógyír ama bizonyos népszavazásra, hanem egészen egyszerűen eszköz (is) – eszköz, amely megkönnyíti a menekülést innen.
Attól tartok, hogy, mi itteni magyarok, egy újabb demográfiai veszteséget nem tudunk pótolni – miképpen nem tudjuk kiheverni a kilencvenes évek következményeit sem.
Aki mer, aki tud – menekül – szerbek, magyarok, ilyenek-olyanok. Menekülnek a kilátástalanságból és a kilátástalanságtól. Kinek van joga elmarasztalni újabb emigránsainkat? Ki mondhatja szemükbe, hogy maradjanak, újabb és újabb áldozatokat hozzanak, hogy továbbra is reménykedjenek?
A csalódottak, a mindenből és főleg mindenkiből kiábrándultak szerint Szerbia önmagát ássa el, ki tudja hanyadszor. Hogy ez valóban így van-e, nem is annyira fontos. Ami igazán fontos, hogy sokan így gondolják, így érzik.
A pontosan 12 éve felkorbácsolt reményekből mára semmi sem maradt. Az emberek nagy része megutálta a demokrácia szót is, mert az számukra a rablás, a hazudozás, a kirekesztés, az ilyen-olyan ügyeskedések fedőnevévé vált.
Egy, a mesterfokazat megszerzése előtt álló egyetemistától hallottam, szintén azon a napon, hogy még nem tudja hova megy a diplomájával, „de azt tudja, hogy itt nem marad”. A harmadik fontos mondat néhány óra alatt.
Reménytelenül korrupt, a szó eredeti értelmében – tehát, romlott - ez a társadalom. Itt nem a tehetséget, nem a tudást, nem az eredményeket értékelik és főképp nem a becsületességet, hanem a lojalitást, a piszkos munkák elvégzését, a lefelé taposást és fölfelé nyalást. Aki nem velünk, az ellenünk – és aki ellenünk, annak jaj lesz! Miközben minden robog lefelé a lejtőn, egyesek sütögetik a pogácsájukat, mások rovására. Szemesnek meg szófogadónak áll a világ!
A negatív szelekció rombol, ront, tönkretesz minden szinten, minden közegben.
Pesszimista lennék-e? Defetista, aki nem látja a sikereket, nem látja a fényt az alagút végén, nem akarja a javulást? Nem hiszem, hogy annyira pesszimista lennék, inkább konok, ha már itt maradtam, maradtunk - mindennek ellenére is.
Nem akarnám látni a jót? Vajon mi lehet az a jó, ha a demográfiai mutatók vészesek?
A mindennapos botrányok és álbotrányok, pártelnöki és párthuszári üzengetések és viszontválaszok, áskálódások, cselvetések, sárdobálások, zsarolások, kirohanások, alkuk és csereberék, a totális hatalomra való törtetés, a hatalomhabzsolási kényszer megnyilvánulásai talán elfeledtetik velü(n)k, hogy mi is lenne igazából az úgynevezett politikum létjogosultsága?
Márton Attila
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Oly távol, s mégis közel - illusztráció
2012. OKTÓBER 31.
[ 17:39 ]
„A Kolléga” - illusztráció
2012. OKTÓBER 24.
[ 13:00 ]
Milyen társadalmat akarunk? - illusztráció
2012. OKTÓBER 14.
[ 15:16 ]
Farkasra bízott bárány - illusztráció
2012. OKTÓBER 9.
[ 14:31 ]
Agyfájdító az októberek első hétvégéje előtti rituális játék. Évről-évre ugyanaz. Főszerepben Ivica Dačić, mellékszereplők: Dveri, Naši, a szerb pravoszláv egyház, a főszereplő éppen időszerű koalíciós partnerei, politikai hátterű erőszakszervezetek („szurkolók”), egy-két merész deklarált...
2012. OKTÓBER 2.
[ 9:31 ]
Bedobták a csontot, van mit rágni és min rágódni. Mintha Koštunica kérdezték volna – a jelenlegi hatalom népszavazásra bocsátja a Koszovó vagy az EU kérdést. Persze, amennyiben az EU Koszovó elismerését szabja a csatlakozás feltételéül. Komoly szándék bejelentése, vagy üzenet az EU-nak: ha tovább feszítitek a...
2012. SZEPTEMBER 18.
[ 10:47 ]
Egy bizonyos Dragan Kolarević összeállította az általa (?) a „szerb kultúra számára végzetes politika zászlóvivőinek” titulált művészek és előadók listáját. A tekintélyes nevekkel teletűzdelt lajstromra azok kerültek fel, akik Tadićot vagy Čedomir Jovanovićot támogatták választási kampányokban. Mivel...
2012. SZEPTEMBER 12.
[ 9:22 ]
Beolvasás folyamatban