Közlemények
VMDP: Nemzetközi testületek bevonására van szükség
Betűméret:             

Az elmúlt hét végén tartott üléséről a VMDP Választmánya a következő közleményt adja ki:

1. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt Választmánya üdvözli Serge Brammertznek, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészének Szerbiával kapcsolatos nyilatkozatát, különösen azon kijelentését, mely a kommunista rezsim második világháború utáni bűncselekményeire vonatkozik, s amellyel támogatásáról biztosítja mindazon megbízható tényeken alapuló vizsgálódásokat, amelyek a tömeggyilkosságok és tömegsírok feltárására vonatkoznak, akár független és nemzetközi igazságügyi testületek által is. Mint ismeretes, ez a munka Szerbiában, de különösen a Vajdaságban nem halad kellő ütemben, vagy még el sem kezdődött. Különösen a vajdasági magyarokra vonatkozó tevékenység halad vontatottan, erre már többször felhívtuk a figyelmet. A délvidéki magyar kutatók az elmúlt több mint két évtizedben jelentős számú magyar tömegsírt azonosítottak, helyüket és létrejöttük körülményeit meggyőzően tudják bizonyítani. A VMDP Választmánya megtesz minden tőle telhetőt, hogy a kutatások felgyorsítása érdekében az általa ismert adatok megfelelő nemzetközi testületek elé kerüljenek, s ehhez kérni fogja az anyaország támogatását is.

2. A VMDP Választmánya aggodalommal konstatálja, hogy az 1944/45-ben kollektív büntetéssel sújtott magyarokra vonatkozó korabeli rendeletek hatályon kívül helyezése a szerb kormányfő ígéretei ellenére mind ez ideig nem történt meg, holott ismereteink szerint már a köztársasági elnökök közös főhajtása előtti kormányülésre tervezték, de állítólagos technikai okok miatt elhalasztották. Ez különösen annak fényében nyugtalanító, hogy a vajdasági magyarság – a két köztársasági elnök közös csúrogi főhajtásának pozitív értékelése ellenére – jogosan hiányolja, hogy bocsánatkérő szavak a múltbéli bűnök miatt csak Áder János magyar köztársasági elnök szájából hangzottak el, Tomislav Nikolić szerb államelnöknek hasonló megnyilvánulása sem június 25–26-án, sem azóta nem volt.

3. A VMDP politikai akcióival és tagságának példamutatásával hozzá kíván járulni, hogy minél több kettős állampolgársággal rendelkező vajdasági magyar részt vegyen az augusztustól esedékes választási regisztrációban, s természetesen a jövő évi választásokon is.

Temerin, 2013. július 15.

Csorba Béla elnök

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

27. Kőketánc -énekes népi játék- és néptáncvetélkedő- A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya huszonhetedik alkalommal hirdeti meg az általános iskolások énekes népi játék- és néptáncvetélkedőjét. A jelentkezők a következő kategóriákban és korcsoportokban...
2024. MÁRCIUS 7.
[ 11:05 ]
Értesítjük, hogy a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31.-ig jelentkezhetnek a középiskolai osztályok, hogy a nagyszabású néprajzi, történelmi, kulturális, földrajzi vetélkedő végén megnyerjék osztályuknak az egymillió forintos fődíjat, vagy a több ezer egyéb nyeremény egyikét. A...
2024. MÁRCIUS 5.
[ 17:09 ]
A diaszpórában található magyar szervezetek, magyar nyelvű oktatást és cserkésztevékenységet végző szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatása című pályázati kiírás Jelen pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül, a világon...
2024. MÁRCIUS 5.
[ 17:04 ]
Beolvasás folyamatban