Közlemények
Az Emberi Jogi Központ tiltakozik a székely fiatalok elleni koncepciós ítélet miatt

A délvidéki Emberi Jogi Központ (EJK) üdvözli az erdélyi magyar pártok és civil szervezetek közös kiállását Beke István és Szőcs Zoltán ügyében és egyúttal csatlakozik a két erdélyi fiatal meghurcolása elleni tiltakozáshoz.

Mint ismeretes, július 5-én a bukaresti legfelsőbb bíróság 5-5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt a székelyföldi terrorperként elhíresült ügyben. A koncepciós jellegű ítélettel a román hatalom a székely fiatalok ügyén keresztül kívánja megfélemlíteni az önrendelkezésért küzdő erdélyi magyarságot. Az EJK szerint az ügy emlékeztet a „temerini fiúk” néven ismertté vált bűnperre, amely során az akkori politikai hatalom a példátlan ítélettel - az öt temerini fiatalt összesen 61 év börtönbüntetésre ítélték – a délvidéki magyar közösséget igyekezett megfélemlíteni és elbizonytalanítani.

Szervezetünk szolidaritását fejezi ki a bebörtönzött székely fiatalok iránt, valamint támogatásunkról biztosítjuk a 2018. július 12-ére meghirdetett kézdivásárhelyi tiltakozó megmozdulás résztvevőit.

Kispalkó Szilveszter, az EJK koordinátora

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Hogyan válasszunk igazgatót? - illusztráció
2018. JÚLIUS 13.
[ 0:16 ]
Az élményalapú tanulást népszerűsítő Eddie az Innobie csapat fejlesztése. A csapat 7 tagjából 6 vajdasági születésű. Egy olyan mobilalkalmazáson dolgoznak, amely élménydúsabbá, izgalmasabbá és interaktívabbá tenné az általános iskolások tanulási folyamatát. Az alkalmazás kiterjesztett valóságban jelenít meg...
2018. JÚLIUS 6.
[ 9:04 ]
Ada község önkormányzata ma kiadott közleményében arról értesíti a község polgárait, hogy Adán, a Đuro Đaković utcában ismeretlen személyek a szennyvízelvezető-hálózat kiépítésével kapcsolatos munkálatokra hivatkozva pénzt kérnek az ott élő idősebb polgároktól.Az önkormányzat illetékesei a közleményben...
2018. JÚLIUS 5.
[ 22:34 ]
Az Európai Parlament plenáris ülése ma jelentős többséggel támogatta az Európai Utasinformációs és Engedélyezési Rendszer (ETIAS) létrehozását. Gál Kinga fideszes jelentéstevő szerint az új rendszer nagymértékben növeli majd az európai állampolgárok biztonságát, hiszen már a schengeni térségbe való belépés előtt...
2018. JÚLIUS 5.
[ 13:44 ]
Beolvasás folyamatban