Közlemények
Hagyományőrzők Vajdaságban: Visszatekintés a Hálózat éves munkájára

A Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság különösen sokat tett a hagyományok ápolásáért, a délvidéki magyarság otthonmaradásáért. Figyelemreméltóak a fiatalok megszólításában elért eredményeik.

A Hagyományok Háza vajdasági hálózata 2018-ban második évét zárta, így bátran támaszkodhatott az előző év tapasztalataira. A munkatársak az év során 22 településre jutottak el. Nagy figyelmet szenteltek a népzenei képzésekre, új koncepciót dolgoztak ki az élőszavas mesemondásra, s első ízben indították be a népi iparművészeti tárgyak zsűrizését. Számos tábor szakmai irányítása is a kezük munkáját dicséri. Különleges színfoltja volt erőfeszítéseiknek a csókai népi ének mesterkurzus, valamint népihangszer-képzés Vajdaság nyolc településén. Folytatták a Népzene, mint zenei anyanyelv elnevezésű akkreditált pedagógusképzést Topolyán és Újvidéken.Táncoktatást tartottak a nyári Batyu és a Talentum táborokban, valamint hagyományt teremtettek a második Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó és Sokadalommal. A zentai Folkkocsma iránt különösen nagy volt az érdeklődés.

A felvidéki törekvésekhez hasonlóan nagy súlyt fektettek a helyi kézműves tradíciók ápolására, ennek keretében szervezték meg a népi iparművészeti alkotások vajdasági zsűrizését. Az értékelt tárgyakból összeállított vándorkiállítás anyagát több településen mutatták be. A bajsai gyékényfonó-kurzus és a viseletkészítő tanfolyamok látogatottságával is elégedettek a kezdeményezők.

A népmesemondás nemes hagyományait tette közkinccsé Toldi István kupuszini mesefa számos településen, s eredmények között könyvelték el A mesemondás tanulásának és tanításának alapjai című- harminc pedagógus és közművelődési szakember részvételével tartott - továbbképzést is Magyarkanizsán.

A Hálózat munkatársainak is különleges élményt jelentett Hideg Anna különleges és felemelő hangja; a Ricsaj gyermekfoglalkozásokon más településről érkező kicsi gyerekek élénk érdeklődése. Szívet melengető volt látni a Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó és Sokadalomra összegyűlt tömegeket, s Bognár Szilvia énekest, akit koncertje végén körbevettek a gyerekek. A munkájuk sikere a tóthfalusi tábor ismételt beindítása, ahol negyven gyerek egyszerre muzsikált és énekelt.

A Hálózat munkatársai tanítottak és egyben tanultak is. A vendéglátás, az utazások megszervezése, a sajtó figyelmének felkeltése és a váratlan momentumokra való felkészülés egyaránt gazdagította a munkatársak ismereteit. Az erőfeszítéseikért viszont igazi jutalmat kaptak: több ezer ember önfeledt szórakozását élvezhették, s kétezer gyermek csillogó tekintete ad számukra erőt a következő évben.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ingyenes hallásvizsgálaton vehetnek részt a magyrakanizsai polgárok március 26-án és 27-én. A megelőző akcióra a várakozás elkerülése érdekében, az egészségügyi dolgozók felhívják a lakosság figyelmét, hogy szíveskedjenek előzőleg időpontot kérni a 024/874-213-as telefonszámon, vagy személyesen az egészségház...
2019. MÁRCIUS 18.
[ 12:19 ]
Fennáll a veszélye annak, hogy Európa szétzúzásának folyamata – nem utolsósorban a betelepítéseket támogató, mesterségesen is szított migránsválság miatt – közel jutott ahhoz a ponthoz, amely után visszafordíthatatlanná válik egy olyan válság, amelynek következtében korábbi időkben világbirodalmak szűntek meg....
2019. MÁRCIUS 12.
[ 15:08 ]
A Népem költője Körzeti szavalóversenyt 2019. március 9-én tartották meg a Szabadkai Városi Könyvtárban a Könyvtár és a Vajdasági Amatőr Előadóművészek Szövetsége szervezésében. A szavalatokat a következő összetételű zsűri értékelte: Miodrag Petrović, újvidéki színművész, költő, a zsűri...
2019. MÁRCIUS 12.
[ 10:41 ]
Beolvasás folyamatban