Közlemények
Felkéréses riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954-1997) újságírónak, a Napló hetilap főszerkesztőjének emlékére huszadik alkalommal hirdeti meg a KÖZEGELLENÁLLÁS című riportpályázatot.

A jubiláris évre való tekintettel, a szervezők úgy döntöttek, a pályázatot a korábbiaktól eltérő módon írják ki, vagyis FELKÉRIK az eddigi nyerteseket –az első, a második, a harmadik helyezetteket és a különdíjasokat – vegyenek részt a pályázaton.

A szervezők igyekeznek minden érdekeltet elektronikus levélben elérni, de egyben arra kérnek mindenkit, aki az elmúlt tizenkilenc pályázat során díjazott volt, a sajtóban megjelent felhívást tekintse felkérésnek!

A pályázatra magyar nyelven írt, eddig meg nem jelent RIPORTOKKAL lehet jelentkezni.

A pályázat jeligés. A pályázóknak zárt borítékban kötelezően mellékelniük kell az adataikat: név, cím, e-mail cím, telefonszám.

A munkáknak NÉGY példányban 2019. május 10-éig kell megérkezniük a következő címre: Riportpályázat, Takáts Rafael Magyar Kultúrkör, Žarko Zrenjanin utca 91., 23325 Padé (Padej).

Az első díj 12.000, a második 10.000, a harmadik 8.000 dinár.

A díjátadás 2019. május 25-én lesz Padén, a Keszég Károly Emléknapon.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A békéscsabai Féling Színház együttműködve a Csabagyöngye Kulturális Központtal és a Magyar Szín-Játékos Szövetséggel 2020-ban is megrendezi az „IMPRO FESZTIVÁL”-t A játékra 2020. február 29.-én, (szombaton) 11 órától kerül sor. A rendezvényre diák- (középiskolás korosztály) és felnőtt...
2020. JANUÁR 21.
[ 18:13 ]
A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázat kiírásával ösztönzi a kezdő jogászok, valamint a kisebbségvédelem területén tevékenykedő pályakezdő külhoni fiatalok kisebbségvédelemben történő elméleti elmélyedését. A pályázat célja, hogy a külhonban tanuló egyetemista, valamint pályakezdő fiatalok újabb...
2020. JANUÁR 13.
[ 11:11 ]
A budapesti székhelyű Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a szabadkai székhelyű Szekeres László Alapítvánnyal együttműködve 2020. január 13-án, hétfőn 16,30 órai kezdettel Szabadkán, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar (Strossmayer u. 11.) dísztermében tájékoztató napot tart a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. részéről...
2020. JANUÁR 9.
[ 10:45 ]
Beolvasás folyamatban