Közlemények
A Magyar Mozgalom közleménye: Nem támogatjuk a kétkulacsosságot!
Betűméret:             

Május 26-án európai parlamenti választásokat tartanak Magyarországon, amelyen részt vehetnek a nem uniós országok területén élő magyar állampolgárok, azaz az ennek a feltételnek eleget tevő vajdasági magyarok is. A Magyar Mozgalom, annak ellenére, hogy véleménye szerint ezek a választások csak közvetve és csak csekély mértékben befolyásolják a vajdasági magyar közösség életét, a közvélemény tájékoztatása céljából kialakította ezzel kapcsolatos álláspontját.

A Magyar Mozgalom nem tud támogatni olyan listát, amelyen rajta van egy olyan párt tagja is, amely megszavazta, hogy november 25., Délvidék elcsatolásának napja Vajdaság ünnepe legyen. Majd az elcsatolás századik évfordulója alkalmából szervezett eseményen legmagasabb szintű jelenléttel meg is ünnepelte azt. Ezzel a tettével a VMSZ belegázolt a magyar emberek méltóságába, kiírta magát a magyar érdekvédelmi szervezetek sorából, és elvesztette minden erkölcsi és politikai legitimitását arra vonatkozóan, hogy magyar emberek támogatását és szavazatát kérje. Miközben tolerálja a magyar nemzetiségű polgárok méltóságának tiprását, a nemzet egységéről beszél. Miközben az itthon boldogulás retorikáját alkalmazza propagandacélokra, az elvándorlás egyre nagyobb méreteket ölt. Részt vesz a magyar kormány migrációval kapcsolatos hisztériakeltésében, de közben egy szót sem szól a vajdasági magyar falvak szisztematikus demográfiai megváltoztatásáról, a koszovói romák betelepítéséről.

A magyar érdekek képviselete mellett az európai parlamenti választások során elsősorban azokat az évszázados értékeket és vívmányokat kell szem előtt tartani, amelyek Európát a világ egyik vezető erejévé tették, és amelyek miatt a kontinens minden lakója büszkén vallhatja magát európainak. Megítélésünk szerint ezek az értékek és vívmányok a következők:

  • A korrupció elleni elkötelezett küzdelem
  • A közpénzek átláthatóságának biztosítása
  • A szabad és tisztességes választási feltételek biztosítása
  • A sajtószabadság és a szabad véleménynyilvánítás tiszteletben tartása
  • A bíróság függetlenségének biztosítása
  • Az egyéni szabadságjogok és kollektív kisebbségi jogok tiszteletben tartása
  • A különböző kultúrák, nemzetek és vallások tiszteletben tartása
  • A gyűlöletbeszéd határozott elítélése
  • Az egymás iránti türelem, a másság elfogadása és a humanizmus

Arra biztatjuk a szavazati joggal rendelkező vajdasági magyar nemzettársainkat, fontolják meg, hogy az EP-választásokon induló magyarországi pártok közül melyiknek a programja felel meg a leginkább ezeknek az értékeknek, és annak szavazzanak bizalmat.

A Magyar Mozgalom elnöksége

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

27. Kőketánc -énekes népi játék- és néptáncvetélkedő- A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya huszonhetedik alkalommal hirdeti meg az általános iskolások énekes népi játék- és néptáncvetélkedőjét. A jelentkezők a következő kategóriákban és korcsoportokban...
2024. MÁRCIUS 7.
[ 11:05 ]
Értesítjük, hogy a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31.-ig jelentkezhetnek a középiskolai osztályok, hogy a nagyszabású néprajzi, történelmi, kulturális, földrajzi vetélkedő végén megnyerjék osztályuknak az egymillió forintos fődíjat, vagy a több ezer egyéb nyeremény egyikét. A...
2024. MÁRCIUS 5.
[ 17:09 ]
A diaszpórában található magyar szervezetek, magyar nyelvű oktatást és cserkésztevékenységet végző szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatása című pályázati kiírás Jelen pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül, a világon...
2024. MÁRCIUS 5.
[ 17:04 ]
Beolvasás folyamatban