Közlemények
Negyedik nemzetközi folklórfesztivál Óbecsén

Az óbecsei Đido Művelődési Egyesület, a helyi önkormányzat támogatásával negyedik alkalommal szervez nemzetközi folklórfesztivált a város főterén augusztus 13. és 16. között. Az idén a szerbiaiak mellett még 12 ország tánccsoportjai mutatkoznak majd be, összesen 500 résztvevővel.

A fesztivál első napján bulgáriai, mexikói, magyarországi, grúziai, egyiptomi, spanyolországi és koszovói táncosok lépnek fel.

A második napon Franciaország, Oroszország, Románia, Észak Macedónia, Bosznia és Hercegovina, Koszovó, valamint a helyi Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör táncosainak táncában gyönyörködhet a közönség.

A rendezvény harmadik napját a grúziai, oroszországi, egyiptomi, észak macedóniai, szlovéniai és pancsovai táncosoknak tartják fenn.

A negyedik napon régi ismerősökként is köszöntheti a közönség Oroszország, Szlovénia, Egyiptom, Grúzia és velük együtt a házigazdák táncosait .

A fesztivál ideje alatt minden nap 19.30-kor felvonulnak a szereplők, a koncertek pedig 20.30-kor kezdődnek.

A szervezők kisérőrendezvényekként Etno-bazárt ígérnek, valamit a népviseletek kiállítását is. A festők a helyszínen fognak festeni, fő témájuk Vajdasággal kapcsolatos motívumok.

A főteret a zene és tánc fogja uralni és az ilyen alkalmakkor mindig várható sokadalom.

Szilágyi Edit
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Közleményben reagált a Vajdasági Magyar Szövetség a szerbiai sajtóban megjelent álhírekkel kapcsolatban, miszerint a párt Dél-Szerbiában is kampánytevékenységet folytatott. “A VMSZ kizárólag Vajdaságban és Belgrádban kampányolt, a vajdaságiak támogatásának köszönhetően érte el történelmi eredményeit a június...
2020. JÚNIUS 26.
[ 12:16 ]
A hírt a rendezvény hivatalos Facebook oldalán tették közzé a szervezők. Azt írják, a helyzet bizonytalanságából adódóan nem tudnának olyan színvonalat nyújtani, amilyent szeretnének. Az idei fesztivál tervezett programja jövőre kerül megvalósításra. A már megvásárolt jegyek érvényesek a jövő évre, de aki...
2020. JÚNIUS 25.
[ 20:33 ]
A Szegedi Tudományegyetem kilencedik alkalommal rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. Az ország egyik legrangosabb tanulmányi versenyén a diákok a tudásukról való számadás mellett szakmai programokon is részt vesznek. A versenyt 2020. december 10-11-én rendezik meg, a jelentkezési határidő 2020. szeptember 15-e. A...
2020. JÚNIUS 25.
[ 12:36 ]
Beolvasás folyamatban