Közlemények
A süllő lett a 2020-as év hala Magyarországon
Betűméret:             

A Magyar Haltani Társaság honlapján szervezett közönségszavazáson 14642 szavazat alapján dőlt el, hogy a választható három őshonos jelölt közül melyik viselheti az Év hala címet. (További részletek a fajokról a http://haltanitarsasag.hu/azevhala_hu.php oldalról érhetők el.) A voksok legnagyobb részét a süllő kapta (44%), második helyen a csuka végzett (38%), a fokozott védelmet élvező német bucó pedig harmadik lett (18%).

A süllő nagyra növő, megnyúlt testű, oldalról enyhén lapított halunk. Csúcsba nyíló szája nagy, a szeglete eléri a szem hátulsó vonalát. Benne nagy, erős fogak ülnek, köztük a többiek közül kiemelkedő ebfogak is. Oldalán elmosódó sötétebb sávok, néha foltok találhatók. Két hátúszóját, valamint farokúszóját fekete foltsorok díszítik.

Magyarországon viszonylag széles körben elterjedt, nagyobb folyóink paduczónájától egészen a dévérzónáig gyakori, kisebb folyóinkban azonban csak a bővebb vizű alsóbb szakaszokon lehet rá számítani. A víz oldott oxigéntartalmára érzékeny, ezért kerüli a duzzasztott, feliszapolódott folyószakaszokat, állóvizeink közül pedig inkább csak a jobb oxigénviszonyokkal rendelkező, nagyobb tavakban fordul elő.

A süllő valódi halevő ragadozó, táplálékának zömét elsősorban a küsz képezi. A horgászok körében a legnemesebb ragadozóként ismert, mind csalihalas, mind pergetőmódszerekkel eredményesen fogható. A hazai horgászrekord 15,5 kg (2014). Húsa szálkamentes, kiváló minőségű, a halgasztronómia egyik legkedveltebb alapanyaga.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

27. Kőketánc -énekes népi játék- és néptáncvetélkedő- A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya huszonhetedik alkalommal hirdeti meg az általános iskolások énekes népi játék- és néptáncvetélkedőjét. A jelentkezők a következő kategóriákban és korcsoportokban...
2024. MÁRCIUS 7.
[ 11:05 ]
Értesítjük, hogy a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31.-ig jelentkezhetnek a középiskolai osztályok, hogy a nagyszabású néprajzi, történelmi, kulturális, földrajzi vetélkedő végén megnyerjék osztályuknak az egymillió forintos fődíjat, vagy a több ezer egyéb nyeremény egyikét. A...
2024. MÁRCIUS 5.
[ 17:09 ]
A diaszpórában található magyar szervezetek, magyar nyelvű oktatást és cserkésztevékenységet végző szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatása című pályázati kiírás Jelen pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül, a világon...
2024. MÁRCIUS 5.
[ 17:04 ]
Beolvasás folyamatban