Közlemények
A Szerb Haladó Párt magyarkanizsai szervezete elhatárolódik a helyi pravoszláv pap kijelentéseitől
Betűméret:             

A Szerb Haladó Párt (SNS) magyarkanizsai szervezete elhatárolódik a helyi pravoszláv pap Szent Száva ünnepén mondott beszédében tett kijelentéseitől. Az alábbiakban az SNS magyarkanizsai szervezetének közleményét közöljük:

Január 27-én, azon a napon amikor az ortodox hívők a szerb nép egyik legnagyobb szentjét, Szent Szávát ünneplik, Kanizsa önkormányzatának szervezésében ünnepi akadémia volt megtartva a kanizsai Cnesa Kulturális Központban. Nagyszámú polgár jelenlétében, az első szerb tanító napja számos magyar és szerb nemzetiségű művész előadásával lett megünnepelve.

Nebojša Rakić úr, alpolgármester valamint a Szerb Haladó Párt helyi szervezetének elnöke köszönetét nyilvánítva a megértésért és támogatásért, kihangsúlyozta, hogy az összetartás, kölcsönös megértés és mindenekelőtt az egyenlőség alapvető fogalmak, melyek önkormányzatunkat vonzó lakóhellyé teszik.

Figyelembe véve azt, hogy ez a nap, egy közös megegyezés pillanatának eredménye, amely mindannyiunk számára a legjobb, különösen gyermekeink számára a legokosabb választás, tiszteletben tartva az egyházat mint hit intézményét, ismét a szerb közösség hozzáállását tükrözi.

A fentiekre való tekintettel a programban részt vevők között a szerb ortodox egyház képviselőinek is ott volt helye. A kalács negszentelése után, Jovica Mojsilović pravoszláv pap szólalt fel a közönség előtt, mondva néhány mondatot a szerb szent jelleméről és munkájáról.

Hivatalos beszédének végén a közönséghez szólt, bemutatva személyes álláspontját a magyar és a szerb közösség közötti kapcsolatok témájában, amely nem a Szerb Haladó Párt álláspontja, ezért a Szerb Haladó Párt kanizsai szervezete teljes mértékben elhatárolja magát a pap kijelentéseitől.

Megtanulva tiszteletben tartani az intézményt és az egyént is, mégis el kell különítenünk egymástól, hiszen nem gondoljuk hogy a tanítónk napjának "méltóságát meg kellene alázni", valamint tiszteletben tartjuk a program összes többi résztvevőjét, akik nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy ez a nap az legyen, amit megérdemel és nem egy egyén állításán alapuljon.

Mivel a Szerb Haladó Párt kanizsai szervezete cselekedeteivel mutatja meg létezését, ennek a politikai opciónak a tagságát magyar és szerb nemzetiségűek teszik ki majdnem azonos százalékban.

Tiszteletben tartva a magyar kúltúrát, az életmódot és vallást, mint a szerbet is, a párt vezető pozícióját is a magyar nemzetiség képviselői töltik be. Minden katolikus és ortodox ünnepet egyaránt örömmel megünnepel a Szerb Haladó Párt kanizsai szervezete és ez is világosan tükrözi álláspontunkat!

A Szerb Haladó Párt kanizsai szervezete ez úton fejezi ki elégedetlenségét az ortodox pap beszédének azon részével, amely a szerb és a magyar állampolgárokat sérti, valamint az egyes állampolgárok együttélésének szabad választási lehetőségének jogát, függetlenül a nemzeti és vallási hovatartozástól.

A Szerb Köztársaság elnöke, aki egyben a Szerb Haladó Párt elnöke is, Aleksandar Vučić, a békét, a toleranciát, a kölcsönös tisztelet és az együttműködés politikáját képviseli a köztársaság egész területén és azon túl is. A tárgyalásokon, megállapodásokon és megegyezéseken alapuló politika az egyetlen politika, amely a békét garantálja.

Ezt a politikát követve a szerb közösség tagjai, valamint a Szerb Haladó Párt tagjai továbbra is arra fognak törekedni, hogy a térségben élő összes nemzet közös életének lehető legjobb feltételeit teremtsék erőfeszítések nélkül és nagy örömmel!

Ezúton felhívjuk kollégáinkat, a vajdasági magyarok pártjának képviselőit, valamint a többieket is, akik politikailag aktívak ezen a területen, hogy ők is hirdessék az együttélést, a közösség tiszteletét, a tisztelet és a kölcsönös tolerancia alapelveit, hogy együttműködve jobb minőségű légkört hozzunk létre mindenki életében.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

27. Kőketánc -énekes népi játék- és néptáncvetélkedő- A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya huszonhetedik alkalommal hirdeti meg az általános iskolások énekes népi játék- és néptáncvetélkedőjét. A jelentkezők a következő kategóriákban és korcsoportokban...
2024. MÁRCIUS 7.
[ 11:05 ]
Értesítjük, hogy a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31.-ig jelentkezhetnek a középiskolai osztályok, hogy a nagyszabású néprajzi, történelmi, kulturális, földrajzi vetélkedő végén megnyerjék osztályuknak az egymillió forintos fődíjat, vagy a több ezer egyéb nyeremény egyikét. A...
2024. MÁRCIUS 5.
[ 17:09 ]
A diaszpórában található magyar szervezetek, magyar nyelvű oktatást és cserkésztevékenységet végző szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatása című pályázati kiírás Jelen pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül, a világon...
2024. MÁRCIUS 5.
[ 17:04 ]
Beolvasás folyamatban