Közlemények
Zenta: A koronavírus-helyzettel kapcsolatos legfrissebb rendelkezések

Zenta községben a rendkívüli helyzetek törzskara július 13-án megtartott ülésén a következő szigorítási intézkedéseket rendelte el:

Elrendeljük a polgároknak minden zárt helyiségben a védőmaszk használatát és a min. 2 méteres fizikai távolságtartást Zenta község területén. A kötelezettség betartásáért a zárt helyiségek tulajdonosai/használói a felelősek;

Elrendeljük a testhőmérséklet mérését a közintézményekbe való belépéskor, valamint kézfertőtlenítők és fertőtlenítő akadályok kihelyezését ezen épületek bejáratánál;

Elrendeljük minden közszférában dolgozó tisztviselőnek és a tolóablakoknál dolgozóknak a kötelező maszkhasználatot zárt helyiségekben az előírt, szabályos módon;

Meghagyjuk a vendéglátói létesítmények működtetőinek, hogy munkájuk végzése során helyezzék előtérbe a szabadtéri kiszolgálást (kerthelyiségek használata), a megfelelő biztonsági intézkedések mellett. A vendéglátói létesítmények kötelesek azon megelőző intézkedéseket betartani a vírusfertőzés terjedésének megakadályozásának érdekében, amelyekkel biztosítható a foglalkoztatottak és a szolgáltatások igénybe vevőinek biztonsága, valamint kötelesek betartani az illetékes szervek utasításait. A leírt kötelezettségek betartásáért a vendéglátó-ipari tevékenységet végzők felelősek;

A kozmetikai, illetve egyéb arc- és testápolási szalonok, valamint a fitnesz klubok és edzőtermek munkája folytatódik a megelőző intézkedések betartása mellett (maszkviselés, távolságtartás, a kéz-, a felszerelés és a helyiség fertőtlenítése);

Meghagyjuk a taxis szállítóknak Zenta község területén, hogy a tevékenységük ellátásakor hordjanak védőmaszkot és kesztyűt és fertőtlenítsék a járműveiket;

A vallási létesítményekben a szertartások idején kötelező a megelőző intézkedések betartása (maszkhasználat, távolságtartás, kéz- és helyiségfertőtlenítés);

Elrendeljük a lakóközösségeknek a közös helyiségek és az épület bejáratának legalább napi egyszeri fertőtlenítését;

Elrendeljük a védőmaszk használatát Zenta község minden piacán. Ez az intézkedés vonatkozik az eladókra, a vevőkre és a piac dolgozóira egyaránt;

A fenti rendelkezések betartását Zenta község kommunális felügyelősége és más, törvénnyel felhatalmazott szerv ellenőrzi. Az intézkedések elmulasztása szabálysértési felelősséget von maga után.

Ajánljuk az ünnepségek későbbre halasztását (lakodalmak, születésnapok, keresztelők és hasonlók), illetve kevesebb résztvevővel való megtartását;

Emlékeztetjük az óvodákat, hogy kötelesek minden védő- és megelőző intézkedést betartani és alkalmazni (maszkviselés, távolságtartás, a kéz-, a felszerelés és a helyiség fertőtlenítése);

A szülők külön figyelmébe ajánljuk, hogy gyermekeiket ideiglenesen ne küldjék az óvodába, amennyiben a gyermek felügyeletére bármilyen más megoldásuk van.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Keresztény Értelmiségi Kör (továbbiakban: KÉK) 18 évet felölelő tevékenykedése kapcsán papírképes és digitális amatőr fotópályázatot hirdet A Keresztény Értelmiségi Kör története képekben címmel. Pályázni az alábbi kategóriákban lehet: A KÉK rendezvényei A KÉK zarándokútjai A meghirdetett...
2020. JÚLIUS 28.
[ 13:21 ]
Magyarok, akik megváltoztatták a világot – TOP10 nyári kamasztábor elnevezésű első online táborunk egy tematikus, ismeretterjesztő előadássorozat keretében vasárnap véget ért. A tábor alapkoncepciója, hogy híres magyarokról és találmányaikról szóló – feladványokkal egybekötött – videóbejegyzések...
2020. JÚLIUS 27.
[ 14:06 ]
A Népi Építészeti Programot a magyar kormány hozta létre: a 2019 óta a Teleki László Alapítvány lebonyolításában, évi 1,5 milliárd forintos keretből zajló program célja, hogy vissza nem térítendő támogatást nyújtson olyan védett épületek tulajdonosainak – szervezeteknek és magánszemélyeknek –, amelyek népi...
2020. JÚLIUS 27.
[ 12:38 ]
Beolvasás folyamatban