Közlemények
Képzés néptáncoktatóknak

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség együttműködve a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel és a Magyar Nemzeti Tanáccsal az utóbbi években is igyekezett képzési és szakmai programokkal segíteni a néptáncoktatók és a néptáncosok szakmai előmenetelét, készségeik fejlesztését, csoportvezetői ismereteik bővítését – feltételeket, kereteket, szakmai együttműködéseket megalapozva, biztosítva, kitágítva és kinyitva. A két szervezet mindezt a néptáncszakosztályok és néptáncos művészeti vezetők, koreográfusok és csoportvezetők által a különböző közös fórumokon megfogalmazottakkal és a közösen kijelölt irányokkal összhangbanvalósíthatta meg.

Az utánpótlás-nevelés formáinak és kereteinek, azok megtalálásának vonatkozásábana két szervezet munkatársai több ízben találkoztaka vajdasági és anyaországi szakemberekkel.

Mindennek folyományaként és annak érdekében, hogy a gazdag és virágzó néptáncos élet továbbra is fennmaradjon, hogy élő és a hagyományainkon alapuló értékközösségektovábbra is erősen meghatározzák a közösségi építkezést,2021 januárjától 5 szemeszteren átÍgy kell járni… címmel a két intézmény néptáncoktató-képzést szervez Lévai PéterMagyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, nívódíjas táncművész és mesterfokú néptánc pedagógus, a budapesti székhelyű Magyar Táncművészeti Egyetem mestertanárának vezetésével. Lévai Péter jó ismerőse a vajdasági néptánc mozgalomnak –1995 óta folyamatosan tart foglalkozásokat: az ő tanítási módszertanán alapszik a néptáncoktatás a Vajdaságban.

A képzésre olyan fiatalok jelentkezését várják, akik a néptáncoktatást szeretnék hivatásul választani, de azok számára is nyitott, akik csoportvezetőként pár éve már elköteleződtek eziránt,és szakmai tudásuk alapjait tovább szeretnék erősíteni. A szervezők várják mindenki jelentkezését, aki legalább már megkezdte középiskolai tanulmányait, illetőleg azokét, akik úgy érzik, kompetenciájuk szélesítésével még jobban tudják majd a néptáncos közösséget szolgálni.

A jelentkezési határidő: 2020. november 13.

A képzés 2021. januári megkezdése előtt a szervezők szakmai és ismertető napot tartanak november 22-én Bácsfeketehegyen, a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület székházában (JNH utca 24.).

A jelentkezőknek ennek keretében lesz lehetőségük megismerkedni a tanárokkal és a szervezőkkel, ekkor kerül részletezően ismertetésre a tervezett óra- és tanrend, a képzés további részletei, a sikeres elvégzés feltételrendszere.

A képzés teljes egészében INGYENES: a részvevőket / az őket delegáló anyaintézményeket egyedül a helyszínre jutás költségei terhelik.

Jelentkezni a következő linken található űrlap kitöltésével lehet: https://forms.gle/RVqAE9aKouUCkumT8.Az űrlap leírásában egy hosszabb ismertetőt is olvashatnak a képzésről.

Bővebb információ a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség +381-69/554-1215 vagy a folk@vmmsz.org elérhetőségeinek valamelyikén

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

2021. május 14-étől (péntek) a VM4K-ban intenzív szerb nyelvi felzárkóztató tanfolyam veszi kezdetét, amelynek keretében az általános iskolák 1.– 2., valamint 3.– 4. osztályos tanulóit várjuk. A 90 perces (szünettel együtt) foglalkozások az élőbeszéd, a mindennapi helyzetek szókincsét felölelő szerep- és...
2021. MÁJUS 5.
[ 15:56 ]
A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap a nemzettudat erősítése céljából a Széchenyi-évhez kapcsolódóan az alábbi témakörökben írt ki pályázatokat a Kárpát-medencében élő magyar diákok számára. Középiskolásoknak szóló pályázatok: 1. Milyen Kárpát-medencét...
2021. ÁPRILIS 30.
[ 15:29 ]
A Kisebbségi Jogvédő Intézet 2021-beni mmár tizedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet, idén, a járványhelyzetre tekintettel, ismételten online formában. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő jogászokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak,...
2021. ÁPRILIS 30.
[ 10:11 ]
Beolvasás folyamatban