Közlemények
Előttem az Utódom: Generációváltást támogató képzési programot indít útjára a Prosperitati Alapítvány vállalkozások számára
Betűméret:             

2021. május 17-ig jelentkezhetnek a vajdasági családi vállalkozások a Prosperitati Alapítvány új, Előttem az Utódom címet viselő, generációváltást támogató tréningprogramra, mely neves szakértők bevonásával, online formában segíti a térség vállalkozásait. A program szakmai partnere a ProScientia Naturae Alapítvány.

Az egy életen át épített családi vállalkozás megfelelő utódjának kiválasztása, betanítása, ellenőrzése nem csak Vajdaságban, de világszerte komoly fejtörést okoz a cégtulajdonosoknak. Felismerve a probléma fontosságát, a Prosperitati Alapítvány a vajdasági vállalkozások számára térítésmentesen igénybevehető képzési programot szervez, 2021. május 20. és 2021. június 28. között, online formában, heti egy alkalom rendszerességgel.

A képzés érdekessége, hogy az „Elődök” (cégalapítók és vezetők) és az „Utódok” együttes részvétele szükséges, hiszen a program célja, hogy a felek közötti kommunikációt, együttműködési folyamatokat megerősítse, mindezt esettanulmányok bemutatásával és interaktív feladatok bevonásával.

A képzés támogatójának, azaz a Prosperitati Alapítványnak köszönhetően a felvételt nyert „résztvevők” térítésmentesen vehetnek részt a képzésen, mely bemutatókkal zárul.

·Jelentkezési határidő: 2021. május 17.

·Jelentkezés módja: A www.generaciovaltas.prosperitati.rs weboldalon található űrlapon keresztül

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

27. Kőketánc -énekes népi játék- és néptáncvetélkedő- A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya huszonhetedik alkalommal hirdeti meg az általános iskolások énekes népi játék- és néptáncvetélkedőjét. A jelentkezők a következő kategóriákban és korcsoportokban...
2024. MÁRCIUS 7.
[ 11:05 ]
Értesítjük, hogy a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31.-ig jelentkezhetnek a középiskolai osztályok, hogy a nagyszabású néprajzi, történelmi, kulturális, földrajzi vetélkedő végén megnyerjék osztályuknak az egymillió forintos fődíjat, vagy a több ezer egyéb nyeremény egyikét. A...
2024. MÁRCIUS 5.
[ 17:09 ]
A diaszpórában található magyar szervezetek, magyar nyelvű oktatást és cserkésztevékenységet végző szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatása című pályázati kiírás Jelen pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül, a világon...
2024. MÁRCIUS 5.
[ 17:04 ]
Beolvasás folyamatban