Közlemények
Török áfium ellen: Estöri!
Október 10-ig lehet jelentkezni az ESTÖRI Kreatív Történelmi Verseny hatodik évadjára

Milyenek voltak egy ismert várkapitány mindennapjai? Miért érték kritikák a hitvédő Pázmány Pétert? Hogyan, milyen körülmények között élt és öltözködött a 16. század embere? Miben öltött testet a török-magyar háborúskodás és hogyan hatott a kultúrára a 150 éves „együttélés”? Ezekre a kérdésekere is választ keresnek majd azok a tizedikesek, akik jelentkeznek az Esterházy Magyarország Alapítvány Estöri Kreatív Történelmi Versenyének idei megmérettetésére, melynek célja, hogy a 21. század eszközeivel segítsen a 16-17. századi, három részre szakadt Magyarország történetének megismerésében.

Mától lehet jelentkezni az Esterházy Magyarország Alapítvány szervezésében megvalósuló Estöri Kreatív Történelmi Verseny hatodik évadjának mezőnyébe. Öt sikeres évad után a verseny ismét azokat a történelem iránt érdeklődő tizedikeseket szólítja meg, akik nem félnek kreatív energiáikat is mozgósítani a vetélkedőben, hogy a ma emberének meséljenek a 150 éves török-magyar együttélés időszakáról. Ehhez mai eszközöket hívhatnak segítségül: online térbe kell elhelyezniük az időszak meghatározó momentumait, egyéniségeit, szellemiségét és hétköznapjait, hogy ne csak a diákok, de az érdeklődő közönség is rácsodálkozhasson erre az időszakra. A digitális eszközök használatával bemutathatják az együtt élő népek szokásait, kultúráját, dilemmáit, drámáit és szerelmeit is – a versenyzők kreativitására építve közérdeklődésre számot tartó, izgalmas történetek születnek majd.

Az Esterházy Magyarország Alapítvány a középiskolák 10. osztályos tanulóinak jelentkezését várja, akik 3 fős csapatokban versenyezhetnek majd a három fordulós megmérettetésen. Érdemes olyan csapatot összeállítani, amelyben a történelem tudósai mellett akadnak újságírói vénával, szépérzékkel és informatikai tudással felvértezett csapattagok is, hisz az Estörin az igazán ütőképes csapatot a sokféle tudás ötvözete adja.

A tavalyi versenyen az egyes fordulók élő közvetítése részben a járvány hozta új kihívás volt, amelyet sikerrel vettek a csapatok. Ám olyan jól sikerült, hogy ez az izgalmas digitális elem az idei versenyben is megmarad, miközben – hűen a verseny szelleméhez - nem marad(nak) el a helyszíni forduló(k) sem, amennyiben ezt a külső körülmények lehetővé teszik. Ha a vírushelyzet ezt mégis megakadályozza, készülnek arra is, hogy akár az online térben is maradéktalanul megvalósíthassák az idei versenyt.

A versenyzőkre a beugró kvíz kérdések mellett olyan kihívások várnak, mint például egy elképzelt 16-17. századi online magazin címlapjának elkészítése és vezércikkének megírása, kreatív prezentáció és csapatfotó, valamint egy rövid videó elkészítése. A döntőbe jutó csapatokra pedig igazán izgalmas feladat vár: a felkészülés szakaszában elkészítik egy megadott török kori karakter Instagram profilját, majd a személyes részvétellel zajló döntőben a karakterhez és a korhoz kapcsolódó gyakorlati feladatok megoldásával mérhetik össze tudásukat és kreativitásukat, hogy kiderüljön, ki a legjobb az idei versenyben.

Megéri küzdeni, hiszen a verseny különleges élménye mellett a dobogós helyezetteket az Esterházy Magyarország Alapítvány értékes informatikai és audiovizuális eszközökkel jutalmazza. A legjobb versenymunkákat pedig a honlapon és a közösségi média felületeken is publikálják.

Az online jelentkezés szeptember 6-án indul. A szervezők arra biztatják a csapatokat, minél hamarabb jelentkezzenek annak érdekében, hogy minél hamarabb hozzáférhessenek a megmérettetéshez biztosított szakirodalomhoz.

Az Alapítvány október 10-ig várja a háromfős csapatok és felkészítőtanáraik jelentkezését a www.estori.hu oldalon.

A verseny beharangozó videója itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=mo7io08BfSM

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Vajdaság Tóthfaluba költözik! - illusztráció
2021. SZEPTEMBER 17.
[ 17:16 ]
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a hagyományos Diák Menedzsment Bajnokság és a Fogyasztóvédelmi Diákverseny mellett negyedik alkalommal hirdeti meg a Vállalkozz okosan! diákversenyt az általános iskolás tanulók számára gazdasági-vállalkozói témakörben. A verseny célja, hogy a felnövekvő generáció tagjai...
2021. SZEPTEMBER 16.
[ 9:53 ]
A Petőfi Kulturális Ügynökség a magyarországi és Kárpát-medencei könnyűzenei, világzenei és jazz ipar támogatása céljából 1,3 milliárd forint keretösszegű pályázati csomagot hirdet meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából. 2021. nyarán megalakult a Petőfi Kulturális Ügynökség könnyűzenei...
2021. SZEPTEMBER 15.
[ 16:45 ]
A Rákóczi Szövetség az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan diákutaztatási pályázatot hirdet magyarországi és külhoni középiskolai osztályközösségeknek. A pályázat célja és feltétele, hogy az utazás során egy rendhagyó történelemóra keretében fel kell keresni egy olyan emlékhelyet, amely szorosan...
2021. SZEPTEMBER 15.
[ 8:27 ]
Beolvasás folyamatban