Közlemények
Személyiségfejlesztő drámajátékos hétvége Zomborban
Jőj lendületbe, hozd lendületbe!
Betűméret:             

A több, mint másfél éve tartó járványügyi korlátozások a közösségi életre is komoly hatással voltak, vannak: minden közösség, így a szórvány- és szigetmagyar közösségek is a vírus terjedésének enyhülése után igyekeztek újraindítani a társadalmi, közösségi életet, újra beindítani a szakosztályokat, öntevékeny csoportokat.

Fontosnak és talán a legjelentősebbnek azt tartjuk, hogy az új kihívásokra adandó válaszok megtalálásában és kialakításában, egyúttal a motiváció és a lendület visszaszerzésében a legjobb módszerészeket próbáljuk megtalálni és átadni, így a legjobb szakemberekkel tudjunk együtt dolgozni – mindezzel hozzájárulva a közösségek újraszervezéséhez, a közösségfejlesztés és közösségi tervezés új módszereinek az elsajátításához, a változó, különböző feltételek megteremtéséhez.

Mindezzel összhangban örömmel adunk hírt arról, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet az Osonó Színházműhellyel együttműködésben közösségfejlesztő hétvégéket indít, amelynek első állomása Nyugat-Bácska, Zombor lesz.

November 19-e és 21-e között a Nyugat-Bácskában tevékenykedő pedagógusok, csoportvezetők, társulati tagok, ifjúságsegítők és közművelődési szakemberek számára szervezünk szakmai hétvégét. A közel 20 órás, háromnapos műhelyfoglalkozásra olyan érdeklődőket vár(t)unk és hívtunk meg, akik szeretnék a mindennapos tanítási gyakorlatukat, közösségi tevékenységüket személyiségfejlesztő, drámajátékos és közösségkovácsoló elemekkel gazdagítani, akiket érdekel a színházi előadás létrehozásának fortélya, a színpadra tervezett műsorok elkészítése és azok eszközei. A tréning tehát egyúttal továbbképzési lehetőséget kínál a színház és a játék eszközeit már alkalmazó pedagógusoknak, közösségszervezőknek, társulattagoknak, de jó alkalom azon érdeklődőknek is, akik ebben az időszakban a játék varázsa által feltöltődni szeretnének.

Az Osonó Színházműhely trénerei – Fazakas Misi színész, rendező, színházpedagógus és Mucha Oszkár színész, tréner – által vezetett képzés olyan területekre nyújt betekintést, mint a személyiségfejlesztés, beszédművelés, a drámapedagógiai, illetve csoportvezetési, színházpedagógiai alapismeretek.

A rendezvény a vonatkozó járványügyi előírások betartásával fog megvalósulni. (VMMSZ)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

27. Kőketánc -énekes népi játék- és néptáncvetélkedő- A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya huszonhetedik alkalommal hirdeti meg az általános iskolások énekes népi játék- és néptáncvetélkedőjét. A jelentkezők a következő kategóriákban és korcsoportokban...
2024. MÁRCIUS 7.
[ 11:05 ]
Értesítjük, hogy a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31.-ig jelentkezhetnek a középiskolai osztályok, hogy a nagyszabású néprajzi, történelmi, kulturális, földrajzi vetélkedő végén megnyerjék osztályuknak az egymillió forintos fődíjat, vagy a több ezer egyéb nyeremény egyikét. A...
2024. MÁRCIUS 5.
[ 17:09 ]
A diaszpórában található magyar szervezetek, magyar nyelvű oktatást és cserkésztevékenységet végző szervezetek működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatása című pályázati kiírás Jelen pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül, a világon...
2024. MÁRCIUS 5.
[ 17:04 ]
Beolvasás folyamatban