Világ
Horvátország részlegesen lezárta a határt Szerbia felé
Ennek ellenére továbbra is érkeznek a migránsok

A horvát rendőrség bejelentette csütörtök este, hogy határozatlan időre lezárt minden közutat, amely a Szerbiával közös hét határátkelőhelyhez vezet, a migránsok ennek ellenére folyamatosan érkeznek az országba - számolt be a horvát sajtó pénteken.

Horvátország a nyolc horvát-szerb határátkelő közül hetet lezárt, csak a bajakovói átkelő maradt nyitva, amely a Belgrád-Zágráb autópályán van.

A szerbiai Sidről érkező migránsok illegálisan lépik át a zöldhatárt a kelet-szlavóniai Tovarnik körzetében. A határsértőket pedig a hatóságok már nem Zágráb felé, hanem a magyar határ mellett, a Baranyai háromszögben fekvő Pélmonostor (Beli Manastir) városába szállítják tovább.

Vladimir Sisljagic, Eszék-Baranya megye elöljárója (zupan) kaotikusnak ítélte meg a városban kialakult helyzetet - tájékoztatott a horvát közszolgálati televízió reggeli híradásában.

Elmondta, hogy Pélmonostoron jelenleg öt- és tízezer közé tehető a migránsok száma, és további határsértőket szállítanak a településre vonattal és autóbuszokkal Tovarnikból. Értesülései szerint a szerbiai Zomborban (Sombor) is négy és félezren várnak arra, hogy átlépjék a horvát határt.

Az elöljáró kifejtette, hogy a tízezres baranyai Pélmonostornak erre nincs kapacitása. Elfogadhatatlannak tartja, hogy sem a város, sem a megye illetékesei nem kaptak hivatalos értesítést arról, mi történik, és hogy milyen tervei vannak a kormánynak a továbbiakban.

"Nem tudjuk, mit csináljunk velük, azt sem tudjuk, hová mennek ezek az emberek, és ki döntött arról, hogy Tovarnikból Pélmonostorra hozzák őket" - fogalmazott az elöljáró.
A különböző sajtóbeszámolók szerint a migránsok nem kaptak enni és inni. A laktanyában, ahol el akarták szállásolni őket, nincs víz és áram sem. Több ezren töltötték a szabadban az éjszakát a földön, ruhadarabokon és kartonpapírokon heverve.

A menedékkérők azután indultak meg Szerbiából az általuk eddig elkerült Horvátország felé, hogy a magyar hatóságok a magyar-szerb határon - amelyen keresztül az elmúlt hónapokban több mint 160 ezer határsértő lépett magyar területre - kedden nulla órakor jogi határzárat léptettek életbe.

Horvátország területére lépve a migránsok egyúttal az Európai Unió területére is léptek, bár még nem jutottak be a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe, amelynek a Horvátországgal szomszédos Magyarország és Szlovénia is tagja. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Aggodalmát fejezte ki Ferenc pápa vasárnapi úrangyala imádságában az Amazonas-medencében pusztító erdőtüzek miatt. A katolikus egyházfő arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak a lángok mielőbbi eloltásáért, mert az amazóniai erdőségek létfontosságúak a bolygó számára. „Mindannyian aggódunk az Amazóniát...
2019. AUGUSZTUS 25.
[ 15:44 ]
Megbízták a G7 országcsoport vezetői Emmanuel Macron francia elnököt azzal, hogy tárgyalást kezdjen Iránnal, és üzeneteket adjon át a perzsa államnak, elejét véve ezáltal a feszültség további fokozódásának a térségben – közölte vasárnap egy francia diplomáciai forrás a délnyugat-franciaországi Biarritzban tartott...
2019. AUGUSZTUS 25.
[ 15:03 ]
Átfogó kereskedelmi megállapodást fog kötni az Egyesült Államok az Európai Unióból kilépő Nagy-Britanniával – mondta vasárnap újságírók előtt Donald Trump amerikai elnök a G7-es országcsoport csúcstalálkozójának otthont adó Biarritzban, hozzátéve, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök „éppen a megfelelő ember”...
2019. AUGUSZTUS 25.
[ 11:36 ]
Beolvasás folyamatban