Világ
Az Orvosok Határok Nélkül szervezet felfüggeszti a migránsok mentését a Földközi-tengeren
Betűméret:             

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet szombaton bejelentette, hogy felfüggeszti az illegális bevándorlók mentését a Földközi-tengeren.

Loris de Filippi, az MSF olaszországi vezetője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azzal indokolta a döntést, hogy a segélyszervezet fenyegetve érzi magát a líbiai parti őrségtől, és az olasz kormány politikája is megnehezíti munkájukat.

„Azért függesztjük fel tevékenységünket, mert az a benyomásunk, hogy komolyan kell venni a líbiai parti őrség fenyegető magatartását (…), és nem tehetjük ki semmilyen veszélynek munkatársainkat” – magyarázta Filippi. A líbiai hatóságok azzal vádolják a Földközi-tengeren tevékenykedő nem kormányzati szervezeteket (NGO), hogy együttműködnek az embercsempészekkel, és bejelentették, hogy kitiltják hajóikat az észak-afrikai ország partjai mentén létesített, 97 tengeri mérföld szélességű „kereső- és mentősávból”.

Az Orvosok Határok Nélkül elutasította, hogy aláírja az olasz kormány által kidolgozott magatartási kódexet, amelyet több más segélyszervezet elfogadott. Filippi szerint Róma a Földközi-tengeren mentést végző NGO-kat kriminalizálni akarja.

A magatartási kódex értelmében a segélyszervezetek hajói nem léphetnek be Líbia felségvizeire, semmilyen módon, még fényjelekkel sem jelezhetnek a tengeren haladó hajóknak, és folyamatosan nyomon követhetőnek kell lenniük. Az olasz kormány azért dolgozta ki a kódexet, mert úgy véli, hogy a segélyszervezetek akarva-akaratlanul az embercsempészek tevékenységét segítik. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Herszonra, ahol eltaláltak egy hivatali épületet a megyeszékhely központjában - közölte Olekszandr Prokugyin, a megye kormányzója a Telegramon. A kormányzó arról is hírt adott, hogy a régióban, Beriszlav környékén lévő Mihajlivka falura kamikaze drónnal mértek...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 15:19 ]
Beolvasás folyamatban