Világ
Változatlan mandátummal kezdi meg a tárgyalásokat az EP a dublini reformtervezetről
Betűméret:             

Jóváhagyta csütörtökön az Európai Parlament (EP) plenáris ülése a testület belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) által a dublini szabályozás reformtervezetéről októberben elfogadott tárgyalási mandátumot, s így ennek alapján kezdődhetnek majd meg az intézményközi egyeztetések, amint a tagállami kormányokat tömörítő tanács is kialakítja az álláspontját.

A LIBE október 19-én fogadta el a dublini menekültügyi rendszer reformjáról szóló jelentését, az EP pedig automatikusan ez alapján tárgyalt volna a tanáccsal és az Európai Bizottsággal.

Később azonban a parlamenten belül aláírásgyűjtésbe kezdtek, és a megadott határidőn belül 88 képviselő szavazást kért a mandátumról, ezért a kérdés csütörtökön napirendre került a plenáris ülésen. A Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportjának tagjai is az aláírók között voltak. Szavazásra akkor kerül sor ilyen esetben, ha azt a 751 fős képviselő-testületen belül legalább 76-an kérik.

A szakbizottság által elfogadott mandátumot 390 szavazattal, 175 ellenében, 44 tartózkodás mellett végül jóváhagyták Strasbourgban.

Cecilia Wikström svéd jelentéstevő a szavazás előtt kiemelte: "itt az ideje, hogy szolidaritási alapon végre olyan menekültügyi rendszert hozzunk létre közösen, amely véget vet a kaotikus körülményeknek és rendet teremt a kérdésben".

"Az EP készen áll a tárgyalásra, és ezúton sürgetem a tanácsot, hogy alakítsa ki álláspontját. Szeretnénk minél hamarabb egy jól működő, ténylegesen új, európai menekültügyi rendszert létrehozni" - fogalmazott.

Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselői közös közleményükben tudatták, hogy igennel voksoltak, a friss közvélemény-kutatások szerint ugyanis "a magyarok több mint kétharmada európai és nem tagállami megoldást szeretne menekültügyben".

"A DK felháborítónak tartja, hogy a fideszesek szembementek a magyarok többségével, és a közös európai fellépés ellen szavaztak. Úgy tűnik, Orbánék nem tudnak a menekültekkel való riogatás nélkül élni, mert nem lenne ki ellen hergelniük a magyarokat a választási kampányban" - írták.

A LIBE tervezete értelmében minden tagországnak ki kellene vennie a részét a menedékkérők befogadásából. A jövőben nem az a tagállam lenne automatikusan felelős a kérelem elbírálásáért, ahol az érkező belép az EU területére, hogy ezen "frontországoknak" a jövőben ne kelljen aránytalanul nagy terhet vállalniuk. Ezen felelősség megállapításakor az érintettek és egy adott tagállam közötti kapcsolatok is számítanának, ezek hiányában egy fix elosztási kulcs segítségével jelölnék ki az illetékes országot a menedékkérők regisztrálása és biztonsági ellenőrzése után.

A magyar kormány határozottan elutasítja ezt a reformtervezetet, amelynek a szövege arra is kitér, hogy a szabályokat be nem tartó tagállamok csak korlátozottan férhessenek hozzá az uniós forrásokhoz. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban