Világ
Jeruzsálem státusza: Erdogan szerint Trump semmibe vette az 1980-as ENSZ-döntést

Donald Trump amerikai elnök szerdán semmibe vette a Jeruzsálem státuszáról rendelkező 1980-as ENSZ-döntést, amikor Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának, és a tel-avivi nagykövetség átköltöztetését kezdeményezte - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön az ankarai repülőtéren, ahonnan kétnapos görögországi hivatalos útjára indult.

A török elnök nyilvános felszólalásában azt mondta: a mai napig az Egyesült Államokon és Izraelen kívül egyetlen ország sem tett ENSZ-döntéssel ellenkező lépést. "Trump bejelentése nem a kibékítésre , hanem a felforgatásra irányul" - fogalmazott. Hozzátette: "érthetetlen, hogy mit csinál az amerikai elnök", döntése "tűzbe veti" a térséget.

Erdogan egyúttal közölte: jelezte Ferenc pápának, hogy beszélni akar vele telefonon, amire csütörtök este vagy péntek reggel kerül sor. Hangsúlyozta: egyeztetéseket fog folytatni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, valamint nyugati országok, köztük Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország és Spanyolország vezetőivel egyaránt. Jeruzsálem a keresztények szent helye is - emlékeztetett a török elnök.

Erdogan kedden annak lehetőségét is felvetette, hogy Törökország Trump akkor még csak várható bejelentése után megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel.

Binali Yildirim török kormányfő csütörtöki írásos nyilatkozatában elítélte a "felelőtlen" amerikai lépést, és leszögezte, hogy Ankara számára az érvénytelen. Yildirim úgy vélte: a döntés a palesztin-izraeli, továbbá a közel-keleti békefolyamatra nézve súlyos csapás, amely által a térségben "kinyílt Pandora szelencéje".

Jövő szerdán Isztambulban ülésezik az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC), mivel Törökország, az OIC soros elnökeként azt szorgalmazza, hogy a muzulmán országok közösen lépjenek fel Jeruzsálem státuszának ügyében.

Erdogan személyében hatvanöt év után először látogat török államfő csütörtökön Görögországba. A török vezető először Athénba, majd pénteken a nyugat-trákiai Komotiniben (törökül Gümülcine) felkeresi az ottani török kisebbséget. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Nagy az érdeklődés a menekültek családegyesítése iránt a német külképviseleteken - illusztráció
2018. JÚLIUS 17.
[ 13:06 ]
Elfogadta a brit kormány hétfőn azokat a módosításokat, amelyeket a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-tábora terjesztett elő a brit EU-tagság megszűnése utáni brit kereskedelmi politika vámszabályozási fejezetéről szóló törvényjavaslathoz. A Downing Street hétfő esti indoklása szerint a módosítások...
2018. JÚLIUS 16.
[ 19:16 ]
Bizonyos esetekben Washington mégis tesz majd kivételt az iráni szankciók ügyében - jelentette ki Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter újságíróknak. A tárcavezető még pénteken, a repülőgépen nyilatkozott, amikor Mike Pompeo külügyminiszterrel együtt visszafelé tartott Mexikóból Washingtonba, ám megjegyzéseit csak...
2018. JÚLIUS 16.
[ 17:20 ]
A szicíliai Pozzallo kikötőjében ért partot hétfőre virradó éjszaka az a mintegy 450 fős migránscsoport, amelynek tagjait Olaszország mellett tovabbi öt EU-tagállam között osztják szét. A migránsok két olasz hatósági hajó fedélzetén érkeztek meg. Az első egészségügyi ellenőrzés után többeket kórházba...
2018. JÚLIUS 16.
[ 13:13 ]
Beolvasás folyamatban