Világ
Jeruzsálem státusza: A Hamász intifádát hirdetett, az izraeli hadsereg megerősítette ciszjordániai egységeit

Iszmáil Haníje, a radikális iszlamista Hamász szervezet Gázában élő politikai vezetője hadüzenetnek nevezte csütörtökön Donald Trump amerikai elnök döntését, miszerint az Egyesült Államok immár Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának, ezért Haníje bejelentette, hogy péntektől újabb intifádát, vagyis palesztin felkelést hirdetett. Közben Izrael megerősítette hadseregének Ciszjordániában állomásozó egységeit.

"December nyolcadikától, péntektől egy új intifáda indítására szólítom fel a palesztin népet a megszállással szemben, hogy kifejezze haragját a Jeruzsálemet érintő döntés miatt"- mondta Haníje.

"Csakis úgy lehet megbirkózni az Egyesült Államok támogatását élvező cionista politikával, ha új intifáda indul a megszállás ellen, és dicséretes ellenállás kezdődik vele szemben"- tette hozzá.

Az izraeli hadsereg szóvivője közben bejelentette, hogy Ciszjordániába vezényelnek több további zászlóaljat, más egységeket pedig készenlétbe helyez. Az intézkedések azt szolgálják, hogy az izraeli haderő "készen álljon minden eshetőségre".

Csütörtökön összecsapások törtek ki az izraeli hadsereg egyes egységei és palesztin tiltakozók között a Gázai övezetben Hán-Júnisztól keletre, Ciszjordániában Hebronnál és Túl-Karmnál, valamint Jeruzsálem óvárosában a Damaszkuszi kapunál a Háárec című újság honlapja szerint.

Több palesztin politikai csoport tiltakozó mentekre hívott fel a déli imát követően a nagyobb ciszjordániai városokban, ahol az üzletek is bezártak, mert a szerdán még csak iskolákra meghirdetett sztrájk csütörtökre általános munkabeszüntetéssé szélesedett. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Rendőri védelmet kaptak az alkotmánymódosítást megszavazó macedón politikusok - illusztráció
2018. OKTÓBER 22.
[ 19:16 ]
Moszkva kész együttműködni az INF-szerződéssel kapcsolatos kifogások ügyében - illusztráció
2018. OKTÓBER 22.
[ 18:57 ]
Kijev elleni "különleges gazdasági intézkedésekről" szóló rendeletet írt alá Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn, Ukrajnának az orosz állampolgárok és jogi személyek elleni barátságtalan magatartására hivatkozva. Az ellenszankciók által sújtandó ukrán fizikai és magánszemélyek listájának...
2018. OKTÓBER 22.
[ 15:51 ]
Kisiklott egy vonat Tajvan északkeleti részén vasárnap, a szerencsétlenségben legalább 17-en életüket vesztették, 126-an pedig megsérültek - közölték a helyi hatóságok.A baleset Jilan megyében történt a tengerparthoz közel. A vonat egyik állomásból haladt a másikba a turisták körében népszerű vonalon, amikor...
2018. OKTÓBER 21.
[ 18:48 ]
"Nagyon veszélyes lépés", hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), arra hivatkozva, hogy Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ orosz állami...
2018. OKTÓBER 21.
[ 15:52 ]
Beolvasás folyamatban