Világ
Meghalt a pénteki franciaországi túszdrámában megsebesült csendőr
Betűméret:             

Életét vesztette a pénteki dél-franciaországi túszdrámában megsebesült csendőr, aki önként vállalta, hogy a támadóval marad az utolsó túsz elengedéséig.

Szombat reggel a belügyminiszter a Twitter közösségi portálon azt írta, hogy Arnaud Beltrame a hazájáért halt meg. „Franciaország sohasem feledkezik meg hősiességéről, bátorságáról és az áldozatról”, amelyet hozott – tette hozzá.

Méltatta a csendőrt az államfő is. Emmanuel Macron hősnek nevezte őt, és úgy fogalmazott, hogy kivívta az egész francia nemzet tiszteletét és csodálatát, kivételes bátorságról és önfeláldozásról tett tanúbizonyságot. A csendőr alezredes a túszejtő semlegesítésére indított rohamban sebesült meg egy rohamrendőrrel együtt. (BBC/MTI)

Halálával – a túszejtőt is beleszámolva – ötre emelkedett a halálos áldozatok száma. A túszdrámában további 15-en sebesültek meg. A támadó, a marokkói származású carcassonne-i lakos, Redouane Lakdim – aki azt állította, hogy az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozik – péntek délelőtt először megállított egy gépkocsit, rálőtt vezetőjére és utasára.

Mindketten megsebesültek, egyikük súlyosan. Ezután a carcassonne-i kaszárnya közelében kocogó rendőrökre lőtt – egyiküket megsebesítette a vállán –, majd egy közeli kisváros, Trebes szupermarketjéhez hajtott, ahol túszokat ejtett.

A támadó a rendőrök közbelépésére a túszok többségét elengedte.

Arnaud Beltrame 45 éves csendőrtiszt önként vállalta, hogy a támadó által élő pajzsként használt túsz helyett a túszejtővel marad. A férfit a torkán érte a lövés.

A csendőrség alezredese önként vállalta, hogy a támadóval marad az utolsó túsz elengedéséért cserébe. Működő mobiltelefonját az asztalra helyezte, a csendőrség elit egységének tagjai ezen keresztül hallották meg, hogy a túszejtő rálőtt, megrohamozták az épületet, és megölték a támadót.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A horvát alkotmány szerint az kaphat kormányalakításra szóló mandátumot, aki 76 támogatói aláírást tud szerezni a parlamentben - írta Zoran Milanović horvát államfő csütörtökön közösségi oldalán. Kiemelte: az új parlamenti többség létrehozásáról szóló megbeszélések folyamatban vannak, és mindenkinek,...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 17:36 ]
A szerdai parlamenti választásokon leadott szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál is vezet a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben - közölte a horvát választási bizottság. A HDZ kihirdette győzelmét, de nem szerzett abszolút többséget, így koalíciós...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 8:28 ]
Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy "sürgősen, légvédelmi eszközök átadásával kell biztosítani Ukrajna védelmének megerősítését", valamint szankciók meghozataláról határoztak Iránnal szemben - tájékoztatott Charles Michel, Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az informális uniós...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 8:17 ]
Beolvasás folyamatban