Világ
Amerikai külügyminiszter: Washington feloldhatja a Phenjan elleni szankciókat

Az Egyesült Államok feloldhatja az Észak-Korea elleni szankciókat, ha Phenjan eleget tesz az elvárásoknak - mondta Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója egy vasárnapi televíziós interjúban.

Pompeo a Fox televíziónak nyilatkozva leszögezte: amennyiben Észak-Korea beleegyezik atomfegyverprogramja teljes felszámolásába, olyan gazdasági fellendülésnek, jólétnek nézhet elébe, amely "vetekszik majd Dél-Koreáéval".

A külügyminiszter Donald Trump elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június 12-én Szingapúrban várható csúcstalálkozójára utalva hangsúlyozta: "még távolról sem jelenthetjük ki, hogy mindent elértünk, amit akartunk". Kifejtette: "rendkívül sok munka áll még előttünk és bár árgus szemmel figyelünk a kockázatokra is, forró óhajunk, hogy Kim elnök stratégiai változást hajtson végre". Az amerikai diplomácia irányítója szerint, ha ezeket a kívánt változásokat az észak-koreai vezető végrehajtja, akkor Donald Trump és kormányzata felkészült rá, hogy biztosítsa "a sikeres átmenetet".

A miniszter üdvözölte az észak-koreai állami sajtóban hétvégén megjelent hírt, miszerint Észak-Korea május 25-ig bezárja a kísérleti atomrobbantások helyszínét. "Az amerikaiaknak és a világnak egyaránt jó hír ez" - fogalmazott.

Pompeo beszélt a Kim Dzsong Unnal tartott találkozóin szerzett személyes benyomásairól is. Elmondta, hogy az észak-koreai vezető "profi módon tárgyal", követi a nyugati sajtóban megjelenteket, sőt Pompeo szerint még a Fox televízióban elhangzott interjúját is megnézi majd.

Mike Pompeo nyilatkozott Észak-Koreáról a CBS televízió "Szemben a nemzettel című vasárnapi politikai vitaműsorának is, s abban szintén Észak-Korea várható gazdasági fellendülését emelte ki. Amerikai magántőkét, amerikai vállalkozókat, amerikai beruházásokat ígért, és e tekintetben az észak-koreai energetikai ipart és mezőgazdaságot említette meg, olyan ágazatokként, mint amelyeknek okvetlenül szükségük van segítségre. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

EP: Megengedhetetlen egy "másodosztályú" EU-tagság kialakulása - illusztráció
2019. JANUÁR 17.
[ 13:34 ]
Óriási robbanás rázta meg a Lyoni Egyetemet csütörtökön délelőtt. Hogy pontosan mi okozta, azt egyelőre nem tudni. A brit Metro azt írja, hogy az egyetem azt közölte, véletlen baleset volt, valami munkát végeztek az épületen, amikor tűz ütött ki, ami aztán elért a gázpalackokhoz is. Szintén a Metro írja, hogy legalább...
2019. JANUÁR 17.
[ 11:16 ]
Rekordnagyságú összeget, nagyjából 1,6 milliárd eurót (515 milliárd forintot) fordít humanitárius segélyezésre idén az Európai Unió - jelentették be Brüsszelben. Az Európai Bizottság arról számolt be, hogy a legtöbbet, 860 millió eurót a szíriai polgárháborúval összefüggő válsághelyzet kezelésére, a környező...
2019. JANUÁR 17.
[ 11:07 ]
Kiszivárogtak Washington közel-keleti béketervének részletei, amelyekkel az Egyesült Államok a sok évtizedes palesztin-izraeli viszályt szeretné rendezni - jelentette az izraeli tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna csütörtökön. Donald Trump amerikai elnök rendezési terve a palesztinoknak adná államuk megteremtéséhez...
2019. JANUÁR 17.
[ 9:06 ]
Beolvasás folyamatban