Világ
Horst Seehofer: Ismét emelkedik a menekültek száma Görögországban, Bulgáriában és Törökországban

Késedelem nélkül végre kell hajtani a német menekültügyi rendszer reformját, mert ismét emelkedik a menekültek száma Görögország, Bulgária és Törökország térségében - mondta Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag).

A 2018-as költségvetés általános vitájában elmondott hozzászólásában hangsúlyozta: ha nem hajtják végre a koalíciós szerződésben rögzített átalakításokat, a belátható jövőben Németország marad az az állam az Európai Unióban, amely több menekültet fogad be, mint az összes többi tagország együttvéve, és olyan ország marad, amely "nagyon szerény számban" juttat vissza a hazájukba elutasított menedékkérőket.

"Ezt nem szeretném, ezért a lehető legnagyobb hangsúlyt fektetem a koalíciós szerződés végrehajtására" - mondta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke.

Hozzátette, hogy május végén, legkésőbb június elején bemutatja a migráció korlátozását, irányítását, és a migránsok visszatérítését szolgáló tervet. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Több mint 300 ezer menekült dolgozik Németországban - illusztráció
2018. AUGUSZTUS 21.
[ 12:04 ]
Az EU-tagállamok kikötőinek megnyitására szólított fel Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter vasárnap, hogy így osszák szét a Lampedusánál olasz vizeken négy napja veszteglő 177 menedékkérőt, akiknek a hajóját az olasz kormány ismét nem engedi kikötni. A menedékkérőket az olasz parti őrség Diciotti nevű...
2018. AUGUSZTUS 19.
[ 13:16 ]
A boszniai Szerb Köztársaság kormánya a hétvégén hatályon kívül helyezte az 1995-ös srebrenicai mészárlásról szóló jelentést, amelyet 2004-ben fogadott el az akkori kabinet - írta a helyi sajtó vasárnap. A kormány közölte: független nemzetközi bizottságot hoz létre, amely jelentést ír a szerb áldozatokról,...
2018. AUGUSZTUS 19.
[ 11:48 ]
Újabb erős, az első adatok szerint 6,3 erősségű földrengés rázta meg vasárnap az indonéziai Lombok szigetét.A földmozgás epicentruma Belanting városától délnyugatra volt, fészke pedig mintegy hét kilométeres mélységben - közölte az amerikai földtani intézet.A sziget keleti felén is érezni lehetett az erőteljes...
2018. AUGUSZTUS 19.
[ 8:59 ]
Beolvasás folyamatban