Világ
Letette esküjét Milo Đukanović új montenegrói államfő
Betűméret:             

Letette elnöki esküjét Milo Đukanović új montenegrói államfő vasárnap Cetinjében.

Az új elnök az alkotmány díszpéldányára tett esküt. "Becsületemmel teszek esküt a montenegrói alkotmányra, hogy az elnöki kötelességeimet lelkiismeretesen és felelősségteljesen végzem majd hazánk minden állampolgárának érdekében. Az állam elnökeként Montenegró függetlenségének és szuverenitásának megőrzése mellett állok ki, valamint a jogállamiságon alapuló ország polgári, demokratikus, ökológiai és szociális igazságügyi megerősítésén dolgozom majd" - mondta el az eskü szövegét a parlamenti képviselők és a kormánytagok, valamint az ország egykori elnökei, miniszterelnökei és házelnökei előtt Milo Đukanović.

Beszédében kiemelte, hogy Montenegró felelős őseinek, akik megalapozták a jelenlegi állam alapjait, de utódainak is, akik a jövőben az elért eredményeket élvezhetik. Emlékeztetett arra, hogy 2006-ban az ország visszanyerte függetlenségét, és azóta is folyamatosan fejlődik, minden évben gazdasági fejlődést és bővülést tud felmutatni, számos reformintézkedést hajtott végre, és ezzel elérte, hogy a NATO felvegye a tagjai közé, valamint kiérdemelte, hogy az Európai Unió következő tagországává váljon.

Ígéretet tett arra elnökként a gazdasági fejlődés mellett áll majd ki, támogatja az oktatás és a kultúra fejlesztését, valamint minden lehetséges módon segíti az ország európai integrációját, illetve azt, hogy minél több külföldi befektető érkezzen az országba. Megfogadta azt is, hogy igyekszik felszámolni a megosztottságot az országban, amely főként a politikában jelenik meg, de a vallás terén is tapasztalható.

Emlékeztetett arra, hogy Montenegrónak nincsenek nyitott kérdései egyetlen szomszédos országgal sem, és jó kapcsolatokat ápol az Európai Unió országaival is, ő pedig elnökként ezeknek a kapcsolatoknak a további javításán dolgozik majd. Kitért mindazonáltal arra, hogy az országnak nem ígéretekre van szüksége, nem kell az sem, hogy Brüsszel 2025-ös csatlakozási dátumot tűzzön ki, Podgorica kiérdemelte, hogy az EU tagországává váljon, és ígéretek nélkül is folytatja a megkezdett reformintézkedéseket.

Az április 15-i elnökválasztáson Milo Đukanović, a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) elnöke a voksok 53,9 százalékát szerezte meg. A kampány során azt ígérte, hogy országa továbbra is az európai uniós tagságra törekszik majd.

Milo Đukanović volt az, aki 2006-ban függetlenítette Montenegrót Szerbiától, később pedig a Nyugat felé fordult, szakított Oroszországgal, valamint elindította az európai uniós és NATO-csatlakozási tárgyalásokat, amelyek eredményeként Podgorica már a 35 fejezetből 30-at megnyitott Brüsszellel a csatlakozási tárgyalások során, és várhatóan 2025-re az EU teljes jogú tagjává válik. A NATO-nak már tavaly tagjává vált a kis balkáni ország. A többi jelölt az EU-val fenntartott kapcsolat lazítását, és az Oroszországgal való viszony megerősítését ígérte.

A köztársasági elnök megbízatása öt évig tart, s legfeljebb még egy időszakra választható újra. Az államfő tisztsége protokolláris, képviseli az országot külföldön, jóváhagyja a törvényeket, kiírja a parlamenti választásokat, javaslatot tesz a miniszterelnök személyére, valamint az alkotmánybíróság elnökére és tagjaira. Emellett javaslatot tehet a parlamentnek népszavazás megtartására, amnesztiát hirdethet, valamint különböző állami kitüntetéseket adhat át.

Milo Đukanović 27 éve, 29 éves kora óta éve vezeti az országot, hat mandátumban miniszterelnökként, egyszer pedig köztársasági elnökként állt Montenegró élén, bár háromszor is lemondott a miniszterelnöki tisztségről és ilyenkor két-két évre "visszavonult".

A montenegrói alkotmánybíróság öt évvel ezelőtt, Filip Vujanović elnöksége kapcsán megállapította, hogy az ország függetlenségének elnyerése előtti időszakból származó politikai funkciókat nem kell figyelembe venni a 2006 utáni időszakban. Vujanović így lehetett harmadszor is elnök, és ez egyben azt is jelenti, hogy Milo Đukanović - újraválasztása esetén - akár tíz évig is az elnöki székben maradhat. Ez esetben Đukanović több ideig vezetné az országot, hogy mint a korábbi csúcstartó, Josip Broz Tito, aki 36 éven át volt Jugoszlávia miniszterelnöke, illetve elnöke, és utolérné a világrekorder Robert Mugabét is, aki 37 évig vezette Zimbabwét, azzal a különbséggel, hogy Đukanović szabad, demokratikus választás révén kerülne hatalomra. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Egy olvasó
2018. MÁJUS 20. [ 17:36 ]

Egyébként pedig Đukanović a vezetékneve...

Moderátor kommentje a fenti hozzászóláshoz:
2018. MÁJUS 20. [ 19:12 ]
Persze, hogy igaza van! Köszönjük észrevételét és azonnal javítjuk.

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban