Világ
Trump visszavonta a a G7-csúcs zárónyilatkozatának támogatását

Donald Trump amerikai elnök visszavonta a G7-csúcs résztvevőinek közös zárónyilatkozatának támogatását, amit Justin Trudeau kanadai kormányfő "hamis állításaival" indokolt.

A keddi amerikai - észak-koreai csúcs miatt Szingapúrba tartó Trump a Twitteren jelentette ki, hogy Trudeau "hamis állításokat" közölt a csúcsot követő sajtótájékoztatóján.

A kanadai kormányfő ugyanis arról beszélt, hogy "sértőnek találja" az amerikai vámtarifákat, melyeket Washington mások mellett Kanadára vetett ki. Fogadkozott, hogy július 1-jétől Ottawa megtorló intézkedéseket hoz az Egyesült Államokkal szemben. "A kanadaiak udvarias és méltányos emberek, de nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni" - fogalmazott.

Trump azonban nehezményezte, hogy - szavai szerint - míg a csúcson Trudeau "nyájas és szelíd", a sajtótájékoztatóján "nagyon tisztességtelen és gyenge" volt. Az amerikai elnök állítása szerint Kanada óriási vámtarifákkal sújtja az amerikai földműveseket, munkásokat és cégeket, ezért is vonta vissza a zárónyilatkozat támogatását, kormánya pedig "az amerikai piacot ellepő" kanadai gépjárművek ellen fontolgat tarifákat.

A kanadai kormányfői hivatal a Twitteren reagált az amerikai államfő megnyilvánulására. Közölte: Trudeau nem mondott semmi olyat a sajtótájékoztatón, amit a csúcs alatt nem közölt egyaránt négyszemközt és nyilvánosan Trumppal.

Trudeau sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy közölte az amerikai elnökkel, július 1-jétől életbe léptetik megtorló tarifáikat az Egyesült Államokkal szemben. Hozzátette: Trump erre azt mondta, hogy szerinte az hiba lenne.

A személyeskedésig fajult diplomáciai vitát követően az EU-s országok jelezték: ragaszkodnak a zárónyilatkozathoz. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Európai Unió (EU) újabb szankciókat fontolgat Oroszország ellen a Kercsi-szorosban történt incidens miatt, a büntetőintézkedések részleteit a tagországok az elkövetkező két hétben véglegesíthetik, és azt követően hatályba is léphetnek - közölte az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn...
2019. FEBRUÁR 18.
[ 18:17 ]
Az Európai Néppárt stabil előnyét jelzik a felmérések a közelgő május végi európai parlamenti választásokon. A tagállamokban külön-külön készített közvélemény-kutatások összesített eredménye szerint a néppárt 183 mandátumra számíthat a következő ciklusban immár csak 705 tagú testületben, a második...
2019. FEBRUÁR 18.
[ 15:07 ]
Szerbiának semmi köze a döntéshez, hogy Magyarországon kért menedékjogot, jelentette ki Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök. A Pink TV-nek adott interjúban elmondta, Tiranából érkezett Budapestre, Montenegrón és Szerbián keresztül. „Mint ismeretes, magyar diplomaták biztosították számomra az utat. Amikor...
2019. FEBRUÁR 18.
[ 10:47 ]
Beolvasás folyamatban