Világ
A boszniai Szerb Köztársaság kormánya elvetette a srebrenicai jelentést
Betűméret:             

A boszniai Szerb Köztársaság kormánya a hétvégén hatályon kívül helyezte az 1995-ös srebrenicai mészárlásról szóló jelentést, amelyet 2004-ben fogadott el az akkori kabinet - írta a helyi sajtó vasárnap.

A kormány közölte: független nemzetközi bizottságot hoz létre, amely jelentést ír a szerb áldozatokról, valamint megállapítja a srebrenciai régióban áldozatul esettek pontos nemzetiségét.

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke szerint a nép érdeke a teljes, nem pedig a ráerőltetett igazság.

A boszniai Szerb Köztársaság parlamentje kedden vetette el az 1995-ös srebrenicai mészárlásról szóló dokumentumot, ezt később az Európai Unió szarajevói képviselete, az amerikai külügyminisztérium és Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa is elítélte.

Dodik kedden a parlamentben azt mondta, hogy a kormány által korábban létrehozott bizottság, amely a most hatályon kívül helyezett dokumentumon dolgozott, ki volt téve a nemzetközi közösség nyomásának. "A jelentés démonizálja a szerbeket, és utólagosan igazolni akarja az 1999-es szerbiai NATO-légibombázást" - hangsúlyozta. Hozzátette: a beszámoló eltúlozza a bosnyák, muszlim áldozatok számát, míg a szerb áldozatokét figyelmen kívül hagyja.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muszlim férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A vérengzést a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legrettenetesebb mészárlásnak tartják. A hivatalos szerb álláspont szerint szörnyű bűncselekmények történtek Srebrenicában, de a gyilkosságokat nem lehet népirtásnak minősíteni. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban