Világ
Volt katona a kaliforniai ámokfutás elkövetője

Volt katona a 13 halálos áldozattal járó kaliforniai ámokfutás elkövetője a Ventura megyei seriff csütörtöki tájékoztatása szerint. A 28 – más források szerint 29 – éves Ian David Long egy szórakozóhelyen nyitott tüzet egy diákrendezvény résztvevőire Thousand Oaks városában, a lövöldözésben ő is meghalt.

Tizenhárom halálos áldozata van a kaliforniai Thousand Oaks városában történt lövöldözésnek, amelyben egy fegyveres férfi egy szórakozóhelyen tüzet nyitott egy diákrendezvény résztvevőire – közölte Geoff Dean, Ventura megye seriffje csütörtökön. Dean szerint körülbelül további tíz ember sebesülhetett meg.

A legfrissebb értesülések szerint a halottak között van a támadó és a seriff egyik helyettese, Ron Helus is. Helus elsőként jelent meg a helyszínen, több találat érte, és a kórházban életét vesztette. A hatóságok nem részletezték, hogy pontosan mi történt a fegyveressel. Úgy tudni, még azelőtt életét vesztette, hogy a különleges egységekből álló erősítés megérkezett a helyszínre.

Geoff Dean hangsúlyozta: túl korai latolgatni a támadó indítékait, de nem zárható ki, hogy terrorista szándékkal követte el tettét.

Szemtanúk szerint a feltételezett elkövető magas volt, fekete ruhát, kapucnit és arcát részben takaró maszkot viselt.

A Ventura County Star című helyi napilap úgy tudja, hogy legalább 30 lövés dördült el kevéssel szerda éjfél előtt a Borderline Bar & Grill nevű szórakozóhelyen, ahol éppen egy egyetemistáknak szervezett táncest zajlott több száz ember részvételével.

Szemtanúk szerint a támadó fejbe lőtte a bejáratnál álló biztonsági őrt, majd félautomata fegyverével válogatás nélkül lövöldözni kezdett. Az elkövető füstgránátot dobott a táncparkettre. Többen az ablakokat kitörve próbáltak elmenekülni a támadó elől.

A sheriff hivatalának egyik tisztségviselője, Garo Kuredjian emlékeztetett arra, hogy jó ideje nem volt lövöldözés a Los Angelestől mintegy 60 kilométerre nyugatra fekvő, 130 ezer lakosú városban.

(MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

EP: Megengedhetetlen egy "másodosztályú" EU-tagság kialakulása - illusztráció
2019. JANUÁR 17.
[ 13:34 ]
Óriási robbanás rázta meg a Lyoni Egyetemet csütörtökön délelőtt. Hogy pontosan mi okozta, azt egyelőre nem tudni. A brit Metro azt írja, hogy az egyetem azt közölte, véletlen baleset volt, valami munkát végeztek az épületen, amikor tűz ütött ki, ami aztán elért a gázpalackokhoz is. Szintén a Metro írja, hogy legalább...
2019. JANUÁR 17.
[ 11:16 ]
Rekordnagyságú összeget, nagyjából 1,6 milliárd eurót (515 milliárd forintot) fordít humanitárius segélyezésre idén az Európai Unió - jelentették be Brüsszelben. Az Európai Bizottság arról számolt be, hogy a legtöbbet, 860 millió eurót a szíriai polgárháborúval összefüggő válsághelyzet kezelésére, a környező...
2019. JANUÁR 17.
[ 11:07 ]
Kiszivárogtak Washington közel-keleti béketervének részletei, amelyekkel az Egyesült Államok a sok évtizedes palesztin-izraeli viszályt szeretné rendezni - jelentette az izraeli tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna csütörtökön. Donald Trump amerikai elnök rendezési terve a palesztinoknak adná államuk megteremtéséhez...
2019. JANUÁR 17.
[ 9:06 ]
Beolvasás folyamatban