Világ
EP-választás: Csütörtöktől szavazhatnak az Európai Unió választópolgárai

Csütörtökön veszi kezdetét az a négynapos választási folyamat, amelynek keretében az Európai Unió mintegy 400 millió szavazókorú állampolgára adhatja le voksát.

Elsőként az Egyesült Királyságban és Hollandiában szavazhatnak az emberek, majd pénteken Írországban és Csehországban nyílnak meg az urnák. A cseheknél szombaton ér véget a választás, amikor Lettországban, Máltán és Szlovákiában is szavazhatnak a választópolgárok. A többi 21 tagországban viszont egyszerre, vasárnap tartják majd az európai parlamenti választást.

A képviselők száma az újabb ciklus elején az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének halasztása miatt ismét 751 lesz a Brexit esetére tervezett 705 helyett.

Az Európai Unió polgárai 2019-ben kilencedik alkalommal dönthetnek arról, ki képviselje őket Strasbourgban. Míg a kilenctagú közösségben 1979-ben a jogosultaknak még 61,9 százaléka ment el szavazni, a részvétel az évtizedek során folyamatosan csökkent. Legutóbb, 2014-ben, a 28 tagúra bővült Európai Unióban a választók nagyjából 42,5 százaléka járult az urnákhoz.

Az első részvételi adatokat vasárnap 21 órakor, az exit pollokat egy órával később, az első részeredményeket pedig a tervek szerint 23 órától teszik majd közzé. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Nem lesz előrehozott választás Észak-Macedóniában - illusztráció
2019. JÚNIUS 17.
[ 10:20 ]
A Fox televízió felmérése szerint Joe Biden támogatottsága nagyobb, mint Donald Trump republikánus párti elnöké. A republikánusokhoz közelálló televízió vasárnap nyilvánosságra hozott közvéleménykutatása szerint a demokrata párti elnökjelölt-aspiráns Joe Biden 10 százalékkal vezet Donald Trump előtt. "A...
2019. JÚNIUS 16.
[ 19:49 ]
Bocsánatkéréssel csitítaná a tüntetőket Carrie Lam, de így is tízezrek mentek az utcára. Carrie Lam, Hongkong kormányzója bocsánatot kért a tüntetőktől azért, ahogyan a kormány a kiadatási törvénytervezetet kezelte – írta a Le Figaro. Eközben a városban ismét tízezrek tüntettek, hogy vonják vissza a...
2019. JÚNIUS 16.
[ 16:56 ]
Az áldozatok többsége Magadh térségében élt, amelyet szárazság sújt és ahol már több napja 45 Celsius-fok körüli meleg van. at india Vidzsaj Kumar helyi közegészségügyi illetékes elmondta, hogy "szombat délutánra állt elő hirtelen helyzet. A hőség áldozatait kórházakba szállították, de többségük estére...
2019. JÚNIUS 16.
[ 15:42 ]
Beolvasás folyamatban