Világ
Háromszáz városban tüntettek a cseh miniszterelnök lemondását követelve
Betűméret:             

Andrej Babiš cseh miniszterelnök lemondását követelő tüntetések voltak kedd este háromszáz csehországi városban – közölte a cseh média. A demonstrációkat meghirdető Millió pillanat a demokráciáért nevű civil szervezet ezúttal nem tartott tiltakozást Prágában, ahol egy héttel ezelőtt becslése szerint 120 ezer ember vonult az utcákra Babiš, illetve Marie Benesová igazságügyi miniszter távozását követelve. A következő tüntetést a fővárosban június 23-ra tervezik.

A demonstrációknak alapvetően két okuk van. Az első a Gólyafészek nevű szabadidőközpontról szóló ügy, amelyben az európai uniós pénzekkel, támogatásokkal való visszaéléssel gyanúsítják a cseh kormányfőt. A rendőrség az eset kivizsgálása után áprilisban vádemelést javasolt Babiš ellen.

A másik ok pedig az, hogy az Európai Bizottság ellenőrzései alapján készült könyvvizsgálói jelentések szerint Andrej Babiš politikai és vállalkozói tevékenysége összeférhetetlen. Bár Babiš az Agrofert holdingot 2017 februárjában két vagyonkezelő alapba helyezte, az uniós ellenőrök szerint a kormányfő továbbra is befolyással van a – jelentős uniós támogatásokhoz is jutó – cégeket érintő döntésekre.

A demonstrálók azért követelik Marie Benesová távozását is, mert szerintük kinevezésének legfőbb célja tulajdonképpen az volt, hogy nyomást gyakoroljon Pavel Zeman főügyészre, akinek döntenie kell a kormányfő elleni vádemelésről a Gólyafészek-ügyben. Benesová április végén lett az igazságügyi tárca új vezetője, miután elődje saját kérésére távozott. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban