Világ
Amerika szerint iráni hajók megpróbáltak elfogni egy brit tankert

Iráni hajók megpróbáltak elfogni egy brit tankert a Perzsa(Arab)-öbölben - idézte az amerikai Fox televízió helyi idő szerint szerdán este Bill Urban századost, az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága (CENTCOM) szóvivőjét.

A szóvivő elmondta: az amerikai haderő figyelemmel kísérte a történéseket. Majd hangsúlyozta, hogy "a nemzetközi hajózás szabadságának biztosítása nemzetközi megoldást követel" - - jelentette Járai Judit, az MTI washingtoni tudósítója.

A brit védelmi minisztérium csütörtöki közleménye megerősítette, hogy incidens történt, amelyet szintén nemzetközi jogba ütközőnek nevezett. A közlemény felszólítja az iráni hatóságokat, tegyenek meg mindent a feszültség csökkentésének érdekében.

Az iráni Forradalmi Gárda a Fars félhivatalos iráni hírügynökségen keresztül elutasította a vádakat, hangsúlyozva, hogy az elmúlt huszonnégy órában nem kerültek összeütközésbe idegen hajóval. A gárda közölte, hogy amennyiben kapott volna parancsot bármilyen hajó lefoglalására, azonnal teljesítette volna.

A Fox televízió mellett a CNN hírtelevízió is jelentette szerdán este, hogy a Perzsa(Arab)-öbölben a Hormuzi-szoros közelében öt - más értesülések szerint három - iráni őrhajó, amely feltételezhetően az iráni Forradalmi Gárdához tartozott, megpróbált elfogni egy brit olajszállító teherhajót. A tanker éppen a Hormuzi-szoroshoz közelített, amikor az irániak irányváltásra és megállásra szólították fel. A brit királyi tengerészet egyik fregattja, a Montrose kísérte a tankert, és azonnal távozásra szólította fel az iráni őrnaszádokat, amelyek távoztak is.

A CNN értesülései szerint az incidenst kamerával rögzítette a légtérben köröző amerikai repülőgép is, de a képsorokat nem tárták a nyilvánosság elé.

Haszan Róhani iráni elnök szerdán - az incidens előtt - figyelmeztette az Egyesült Királyságot, hogy következményei lesznek a Szíriába tartó és nyersolajat szállító iráni tanker múlt héten végrehajtott feltartóztatásának Gibraltárnál. "Kimondom, hogy a britek keltik a bizonytalanságot, és majd később megtapasztalják ennek a következményeit" - fogalmazott az iráni elnök a teheráni kormányülésen.

Joseph Dunford tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője kedden Washingtonban újságírókat arról tájékoztatott, hogy az amerikai kormányzat katonai koalíciót szeretne kovácsolni az Irán és Jemen közelében lévő vízi utak ellenőrzésére. A tájékoztatón jelen volt Mike Pompeo külügyminiszter és Mark Esper, a védelmi tárca ügyvezető minisztere is. Dunford tábornok közölte: Washington már folytatja a megbeszéléseket a szövetségeseivel annak egyeztetésére, hogy összeállhat-e a koalíció, és ha igen, hány ország részvételével, annak érdekében, hogy biztosítsák a hajózás szabadságát a Hormuzi-szorosban és a Báb el-Mandeb-szorosban.

A tengeren exportált olaj mintegy 20 százaléka halad át naponta a Hormuzi-szoroson. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ismét több tízezren vonultak utcára Hongkongban vasárnap, hogy tiltakozzanak a kiadatással kapcsolatos, "parkolópályára tett" törvénytervezet, valamint a város Peking-barát kormányzata ellen, illetve követeljék a demonstrálókkal szembeni rendőrségi intézkedések független kivizsgálását - írta internetes...
2019. JÚLIUS 21.
[ 19:11 ]
Rendben, incidensek nélkül zajlik az előrehozott parlamenti választás Ukrajnában, a Központi Választási Bizottság (CVK) honlapján közzétett adatok alapján az országos részvételi arány helyi idő szerint 16 órakor átlépte a 36 százalékot A legmagasabb részvételt (42 százalék) eddig Csernyihiv megyében mérték, a...
2019. JÚLIUS 21.
[ 17:29 ]
Erdőtüzek pusztítanak Portugália középső részén, a helyi média vasárnapi híradásai szerint több mint ezer tűzoltó vesz részt a lángok oltásában, de nehezíti dolgukat az erős szél. A lángok oltása közben nyolc tűzoltó megsérült. Ugyanakkor a mentők összesítése szerint 12 civilt is elláttak, egyet közülük...
2019. JÚLIUS 21.
[ 16:22 ]
Beolvasás folyamatban