Világ
Irán lefoglalt egy brit olajszállító hajót
Betűméret:             

Az iráni Forradalmi Gárda lefoglalt egy brit olajszállító hajót péntek este – jelentette be az iráni állami televízió, a Gárda közleményére hivatkozva.

A Stena Impero nevű tankert a Hormuzi-szorosban tartóztatták fel, mégpedig a közlemény szerint azért, mert „nem tartotta a tiszteletben a nemzetközi tengeri hajózás szabályait”. A Gárda Sepahnews nevű internetes oldalán kiadott közlemény azt is hozzáteszi, hogy a Perzsa (Arab)-öböl partján fekvő Hormuzgán dél-iráni tartomány parti őrsége értesítette őket.

A hajó tulajdonosa, a Stena Bulk közleménye szerint a tanker, 23 fős legénységével Irán felé tart, és egyelőre nem tudnak kapcsolatot létesíteni vele.

A Stena Imperio lefoglalását néhány órával az után jelentették be, hogy a gibraltári legfelsőbb bíróság pénteken további harminc nappal – augusztus 20-ig – meghosszabbította a Grace 1 nevű iráni tartályhajó lefoglalását.

A tartályhajót a brit haditengerészet foglalta le július 4-én Gibraltárnál annak gyanújával, hogy rakományát – kétmillió tonna kőolajat – Szíriába akarta szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat.

Kedden Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője az üggyel kapcsolatban azt mondta: „A megfelelő időben és helyen választ fogunk adni”. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. Az egyházfő a Szent Péter-bazilikában bemutatott misét a főoltárnál, ülve követte és felolvasta...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:37 ]
Észak-Korea állambiztonsági miniszterével, Li Csangdevel tárgyalt Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a március 25-27. közötti phenjani látogatása során - közölte csütörtökön az SZVR sajtóirodája. A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint a felek megvitatták a nemzetközi...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:25 ]
A technológiai hozzáférés korlátozása, az ipari és ellátási láncok megszakítása csak konfrontációhoz vezetne, és ezek a kísérletek nem fogják megállítani az ország előretörését - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Mark Rutte holland miniszterelnökkel való pekingi találkozója során. "A...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:27 ]
Beolvasás folyamatban