Világ
Donald Trump tagadja, hogy a CIA hírszerzői az Iránban letartóztatott személyek

Donald Trump amerikai elnök hétfőn Twitter-bejegyzésben tagadta, hogy az Iránban kémkedés gyanújával letartóztatott személyek a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) emberei.

"Teljesen hamis a jelentés arról, hogy CIA-kémeket tartóztattak le. Nulla igazság. Csak még több hazugság és propaganda (mint a lelőtt drónjukkal kapcsolatban) a vallási rezsimtől, amely rémesen kudarcos, és fogalma sincs, mit tegyen. A gazdaságuk halott, és ez csak romlani fog. Iránban teljes a zűrzavar" - fogalmazott az amerikai elnök a mikroblogban.

Irán hétfőn jelentette be, hogy hatóságai letartóztattak 17 iráni állampolgárt, akik állítása szerint a CIA számára szereztek titkos információkat az ország nukleáris és katonai létesítményeiben, ahol dolgoztak. A tájékoztatás szerint többüket már halálra is ítéltek, másokra pedig hosszú börtönbüntetést szabtak mi.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn a Fox News televíziónak adott interjújában visszautasította a teheráni állításokat. Mint fogalmazott, az iráni rezsimnek "hosszú története van hazugságokból". A külügyminiszter leszögezte azt is, hogy komoly fenntartásokkal kell kezelni bármilyen iráni állítást az ilyen hírekkel kapcsolatos intézkedésekről. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Oroszországban 22 ezer hektáron 49 erdőtüzet számoltak fel az elmúlt nap leforgása alatt - közölte pénteken a légi oltásért felelős szolgálat, az Avialeszoohrana sajtóosztálya. A tájékoztatás szerint a Krasznojarszki területen 61 erdőtűz ég 122 946 hektárnyi területen. Irkutszk megyében 111 748 hektáron 40...
2019. AUGUSZTUS 16.
[ 12:13 ]
A Wall Street Journal és a CNN is így értesült. Az amerikai elnök szerintük többször is beszélt a rendhagyó vásárlásról, hol viccesebben, hol komolyabban. Donald Trump amerikai elnök többször felvetette Grönland megvásárlását Dániától - állította csütörtökön este a The Wall Street Journal című lap és nyomában...
2019. AUGUSZTUS 16.
[ 8:54 ]
Vegyes fogadtatásra talált Jeremy Corbyn, a brit parlamenti ellenzék legfőbb erejét alkotó Munkáspárt vezetője levele, amelyben kilátásba helyezte a Boris Johnson konzervatív kormányfő elleni bizalmatlansági indítvány benyújtását a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnésének megakadályozására. ...
2019. AUGUSZTUS 15.
[ 18:40 ]
Beolvasás folyamatban