Világ
Trump megerősítette, hogy 2020-ban Pence alelnökkel együtt indul a választáson
Betűméret:             

Donald Trump Mike Pence jelenlegi alelnökkel együtt indul a 2020-ban tartandó választáson - ezt az amerikai elnök maga erősítette meg vasárnap New Jersey-ben újságíróknak.

Az államfő a Washingtonba való visszatérése előtt a repülőtéren hangsúlyozta: az evangéliumi keresztények mintegy 50 millió lelket számláló közössége nagyon tiszteli Mike Pence alelnököt.

"És én is" - fűzte hozzá, leszögezve, hogy újraválasztási kampányában ismét Pence lesz az alelnökjelölt.

Az újságírók a hongkongi helyzetről és az afganisztáni tálibokkal folytatott tárgyalások kilátásairól is faggatták a Fehér Ház lakóját.

Trump párhuzamot vont a hongkongi elégedetlenség és a pekingi Tienanmen téren 1989-ben kitört diáktüntetés között. Akkor a kínai hadsereg katonái rátámadtak a tüntetőkre, és a tiltakozó megmozdulást vérengzéssel verték le. Az amerikai elnök most azt mondta: reméli, hogy a hongkongi tüntetés emberségesen ér véget, de amennyiben "a Tienanmen téren történtekhez hasonló" eset fordulna elő, az befolyásolná az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat is. Mindazonáltal közölte: Kína szerinte "megállapodást akar".

Az afganisztáni tálibokkal folyó egyeztetéseket "nagyon jónak" minősítette, s néhány napon belüli további bejelentéseket ígért az ügyben. Megemlítette ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok a csapatkivonás után is - mint fogalmazott - "jelentős hírszerzési kapacitást hagy" afgán földön.

Az elnök egyébként pénteken a New Jersey-ben található bedminsteri country klubjában - ahol a szabadságát töltötte - tanácskozott kormányzata tagjaival az afganisztáni békemegállapodás lehetőségeiről. A kormányzat afganisztáni és pakisztáni ügyekkel foglalkozó különmegbízottja, Zalmay Khalilzad vasárnap este indult ismét Katarba, a tálibokkal folytatott tárgyalások újabb fordulójára. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban