Világ
A leszboszi menekülttábor visszafordítja az érkezőket
Betűméret:             

A görögországi Leszbosz menekülttábora bejelentette, hogy nem tud több embert befogadni, a sziget vezetése hétfőre rendkívüli ülést hívott össze.

A móriai táborból pénteken kezdték visszafordítani az embereket, akiknek nagy része Törökországból érkezett a szigetre.
A tábor igazgatósága szerint az befogadottak száma meghaladta a 12 ezret, noha Móriát eredetileg háromezer ember ellátására tervezték.

Szeptemberben már több hír érkezett összecsapásokról, amelyek során a táborlakók – köztük kiskorúak – azt követelték, hogy haladéktalanul szállítsák őket Athénba. A rendőrség az oszlatás során könnygázt is bevetett.
Kiriákosz Micotákisz konzervatív görög miniszterelnök augusztus végén további családegyesítésekre tett ígéretet.

Az elmúlt időszakban egyre többen érkeztek a görög partokhoz.

A júliusban hivatalba lépett új görög kormány azt ígérte, hogy felgyorsítja a menekültügyi eljárásokat és csökkenti a szigetekre nehezedő nyomást, Athén pedig egyúttal az EU határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) segítségét kérte. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban