Világ
Késsel támadt kollégáira egy rendőr Párizsban
Betűméret:             

Késsel támadt egy férfi rendőrökre a párizsi rendőr-főkapitányságon. A Le Figaro szerint öt rendőrt késelt meg, közülük négyen meghaltak, az egyikük nő. A támadót agyonlőtték.

Először a francia rendőrszakszervezet számolt be arról, hogy a támadó is a rendőrségen dolgozott. A Le Figaro szerint a rendőrség egyik irodai dolgozója kezdett késsel vagdalkozni.

A Le Parisien azt írta, hogy a férfi először a rendőrség első emeletén, az irodai részen késelt meg három másik rendőrt, majd pedig a lépcsőkön még két nőt megtámadott késével. Végül egy rendőr fegyvert fogott rá, és felszólította, hogy dobja el a kést. Miután ezt nem tette meg, és szaladni kezdett, fejbe lőtte.

Egyelőre nem tudni, miért támadt a 45 éves férfi társaira. Christophe Castaner belügyminiszter a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a férfival soha nem voltak korábban magatartásbeli problémák. 2003 óta dolgozott a párizsi rendőr-főkapitányságon.

Közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett emberölés és gyilkossági kísérlet ügyében indított nyomozást az ügyészség. Házkutatást tartottak a támadó gonesse-i otthonában, és az ügyészség tájékoztatása szerint a férfi feleségét őrizetbe vették.

Több rendőrségi forrás is arról beszélt, hogy a nyomozók azt vizsgálják, személyes konfliktus állhatott-e a háttérben.

A lapnak egy helyszínen tartózkodó szemtanú azt mondta, hogy fél egykor egy lövést hallott. Körülötte a rendőrök mind fegyvert rántottak. „Nagyon megdöbbentem, mert ez nem az a helyszín, ahol azt képzeli az ember, hogy lövéseket hall" – mondta. Azt mondta, hogy sok rendőr szemében könnyeket látott, mondták, hogy súlyos a helyzet.

Castaner mellett Éduard Philippe miniszterelnök és Emmanuel Macron elnök is a helyszínre érkezett, írja az AFP. Macron támogatásáról és együttérzéséről biztosította a rendőröket.

A rendőrséget kiürítették, el kellett hagyniuk a dolgozóknak. A környéket lezárták, a közeli metróállomáson sem állnak meg a szerelvények. Mentők és tűzoltók is a helyszínre érkeztek. (MTI / index.hu)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
olvasó
2019. OKTÓBER 5. [ 22:36 ]

Lassan csak kibújik a szög a zsákból, hiába hazudoznak Macronék.


Nagy Bata Károly
2019. OKTÓBER 4. [ 17:54 ]

Nincs a gazfickónak neme, neve, nemzetisége?! Hát nem furcsa? - Szomorú, hogy a gazembereknek vannak emberi jogaik, ellenben az áldozatoknak nincsenek. Én úgy vélem, míg nem viselkedsz emberhez méltóan, nincsenek jogaid!!!


olvasó
2019. OKTÓBER 4. [ 1:11 ]

Más jelentések szerint a fickó kb. 1-2 éve áttért az iszlámra...


„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban