Világ
Bloomberg: A török hadsereg megkezdte a behatolást Északkelet-Szíriába

A török hadsereg megkezdte a behatolást Északkelet-Szíriába, hogy kiszorítsa a török határ közeléből a kurd fegyvereseket - jelentette a Bloomberg hírügynökség egy névtelenül nyilatkozó török illetékesre hivatkozva. Ankarában hivatalosan nem erősítették meg hírt.

A tisztségviselő részletekbe nem bocsátkozott.

Más hírügynökségek egyelőre nem adtak hírt arról, hogy megkezdődött volna a török offenzíva.

Sajtójelentések szerint Akar Hulusi védelmi miniszter azt mondta, hogy "jelen pillanatban folytatódik a katonák átcsoportosítása a határhoz és a felkészülés a hadműveletre".

Fahrettin Altun, a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatója kedden a The Washington Post című amerikai lapban megjelent cikkében és Twitter-üzenetében is azt írta, hogy a török hadsereg a vele szövetséges szíriai lázadókkal együtt hamarosan bevonul Szíriába. Közben hírügynökségek arról adtak hírt szerdán, hogy Északnyugat-Szíriában tevékenykedő lázadók buszkonvojai érkeztek a határ menti törökországi településekre, hogy felkészüljenek a török erőkkel együtt indítandó invázióra.

Törökország Északkelet-Szíriában, az Eufrátesz folyótól keletre akarja végrehajtani hadműveletet a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd fegyveres koalíció ellen. A szervezet mintegy 480 kilométer hosszan tartja fennhatósága alatt a határ szíriai oldalát. Az YPG alkotja a gerincét az SDF-nek, amely az Egyesült Államok legszorosabb szövetségese volt az Iszlám Állam elleni harcban. Ankara szerint azonban az YPG biztonsági fenyegetést jelent, mert szerinte a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjainak szíriai szövetségese.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a közelmúltban többször jelezte: Törökország elégedetlen az Egyesült Államokkal az SDF területein közösen tervezett biztonsági övezet kialakításának előrehaladtával, ezért Ankara rövid időn belül hadműveletet indít a térségben. Az amerikai erők hétfőn megkezdték a kivonulást a térségből, megnyitva az utat a török offenzíva előtt. Az SDF szerint az Egyesült Államok ezzel "hátba szúrta" szövetségeseit. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A világ a militarizált politika veszélyes korszaka felé sodródik, ezért Moszkvának és Washingtonnak sürgősen nukleáris fegyverzetkorlátozási tárgyalásokat kell kezdeniük - jelentette ki Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó vezetője pénteken az Izvesztyija című orosz napilapnak nyilatkozva. A 88 éves politikus,...
2019. OKTÓBER 18.
[ 18:47 ]
A német szövetségi rendőrség vezetése utasítást adott az ellenőrzés megerősítésére az országhatár valamennyi szakaszán, az egységek feladata az illegális határátlépés és a határokon átívelő bűnözés elleni intenzívebb fellépés, és az embercsempészek új módszereinek feltárása - jelentette pénteken a Der...
2019. OKTÓBER 18.
[ 17:59 ]
Noha az európai uniós csúcstalálkozón a legtöbb tagállam az unió bővítése mellett érvelt, nem volt egyetértés Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását illetően, ezért a kérdés 2020-ban ismét a tagországok vezetőinek asztalára kerül - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a...
2019. OKTÓBER 18.
[ 17:47 ]
Beolvasás folyamatban