Világ
Új függetlenségi népszavazás megrendezését szorgalmazza a katalán elnök

Quim Torra katalán elnök újabb függetlenségi népszavazás megrendezését szorgalmazta Katalóniában a barcelonai parlamentben, ahol rendkívüli vitanapot tartottak a spanyol legfelsőbb bíróság katalán függetlenségi vezetők elleni ítélete miatt.

Az autonóm közösség vezetője felszólalásában azt javasolta, hogy még ebben - a 2021 decemberéig tartó - parlamenti ciklusban "ismét gyakorolják az önrendelkezési jogot".

A függetlenségpárti elnök megismételte felháborodását a politikustársait zendülés bűncselekményében bűnösnek kimondó ítélet miatt, amelyet gyalázatosnak nevezett.

Véleménye szerint a bírósági döntéssel elítélték a demokráciát és azt a kétmillió embert is, aki részt vett az október elsejei referendumon 2017-ben.

Quim Torra párbeszédre kérte Pedro Sánchez spanyol ügyvezető kormányfőt, mert szavai szerint sem Spanyolország egysége, sem a katalán függetlenség nem lehet indok az emberi jogok megsértésére.

"Az erőszak nem képvisel bennünket" - mondta az ítélet ellen több napja tartó tüntetéseken kialakult erőszakos cselekményekkel kapcsolatban, és kiállt a békés polgári engedetlenség mellett.

Véleménye szerint az ítéletre adott válasz a Katalónia függetlenedéséről szóló újabb népszavazás megrendezése kell legyen.

Segri Sabriá, a függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) párt frakcióvezetője felszólalásában elmondta: nem tudtak előre koalíciós partnerük népszavazásra vonatkozó javaslatáról, és ugyan azt később értékelni fogják, de szerintük most nem a határidők kitűzésének van itt az ideje, hanem a függetlenséget támogató bázis szélesítésének.

A katalán parlament ellenzéki pártjai egyhangúlag mind Quim Torra lemondását és előrehozott katalán parlamenti választások kiírását sürgették az erőszakba fordult tüntetéssorozat miatt.

Miquel Iceta, a Katalán Szocialista Párt (PSC) első titkára bírálta az elnököt, amiért politikai aktivizmusával az "együttélés elé helyezte a függetlenséget". Arra figyelmeztette Quim Torrát, hogy népszavazási kezdeményezésével épp megismétli azokat a hibákat, amelyek "ide vezettek bennünket".

A tüntetéshullám azután kezdődött a katalán városokban, hogy hétfőn a spanyol legfelsőbb bíróság zendülés miatt elítélt kilenc katalán függetlenségi vezetőt. Kilenctől 13 évig tartó szabadságvesztéssel sújtotta őket a 2017. október 1-jén Madrid szerint alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakkal végződött függetlenségi népszavazás, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

Két évvel ezelőtt a katalán kormány annak ellenére rendezte meg a népszavazást, hogy azt az alkotmánybíróság előzetesen felfüggesztette és figyelmeztetett az ország területi egységének megbontására irányuló kezdeményezések alkotmányellenességére.

A katalán kormány érvényesnek és eredményesnek tekintette a referendumot, amelyen az akkor 5,3 millió választásra jogosult közül 2,28 millióan voksoltak, 90 százalékuk a Spanyolországtól elszakadásra. A voksolást rendkívüli körülmények között rendezték meg, mivel a spanyol hatóságok igyekeztek megakadályozni a szavazást a szavazóhelyiségek bezárásával és az informatikai rendszertó blokkolásával, így végül mindenki ott szavazhatott, ahol tudott, és elfogadták az otthon nyomtatott szavazólapokat is.

A katalán vélemény-tanulmányi központ (CEO) negyedéves felmérései szerint azóta csökkent a függetlenségi törekvések támogatottsága Katalóniában. Legutolsó, három hónappal ezelőtt közzétett felmérésében a megkérdezettek 44 százaléka támogatta a Spanyolországtól elszakadást, míg 48,3 százaléka ellenezte. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

"Zúdul majd a beruházási tőke" a brit gazdaságba, amint sikerül a brit EU-tagság megszűnési folyamatának (Brexit) végére jutni - mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. A konzervatív párti kormányfő a Brit Iparszövetség (CBI) éves kongresszusán felszólalva kijelentette: ha a konzervatívok...
2019. NOVEMBER 18.
[ 14:07 ]
A Horvátországból az Európai Unió más országaiba távozók több mint fele az alacsony béreket és a széles körben elterjedt korrupciót, egyharmada a társadalom megosztottságát, egynegyede pedig az állami intézmények rossz működését jelölte meg fő okaként annak, hogy elhagyta hazáját - derült ki zágrábi...
2019. NOVEMBER 18.
[ 12:34 ]
Nagy sebességgel áthajtott az észak-afrikai spanyol exklávé, Ceuta egyik határátkelő állomásán furgonjával egy embercsempész hétfőn hajnalban - közölték a helyi hatóságok. A kisteherautó hátuljában 52-en zsúfolódtak össze, köztük két hat év körüli gyerek. A sofőr nekihajtott a tarajali átkelő kapujának...
2019. NOVEMBER 18.
[ 10:59 ]
Beolvasás folyamatban