Világ
A fogyasztás érzelem nélküli kultúrája ellen emelte fel szavát Ferenc pápa
Betűméret:             

A fogyasztás érzelem nélküli kultúrája ellen emelte fel szavát Ferenc pápa, aki advent első vasárnapján a szeretet és a család karácsonyát hirdette beszédében.

A katolikus egyházfő a kielégíthetetlen fogyasztási vágyat olyan "vírusnak" nevezte, amely gyökereinél fertőzi meg a hitet is, mert elhiteti, hogy az élet kizárólag a birtoklástól és fogyasztástól függ, és figyelmünket elvonja Istenről és a közelünkben levő embertársainkról. "Testvéred ajtódon kopogtat, de csak zavar téged, mivel felborítja terveidet - ez a fogyasztói társadalom egoista magatartása" - jelentette ki az egyházfő.

"A mai embert tárgyak veszik körül, de nem tudja minek. Sok javunk van, de nem a jót szolgáljuk, az otthonok megtelnek tárgyakkal, de hiányoznak belőlük a gyermekek (...) ez a mai világ drámája (...) demográfiai télben élünk" - hangsúlyozta a pápa.

Hozzátette, hogy a tárgyakat halmozó emberiségnek semmi sem elég, mindenki fenyegetve érzi magát a másiktól, örökös az elégedetlenség, egyre több a harag és gyűlölet.

Ferenc pápa advent első vasárnapján a Szent Péter-bazilikában mondott homíliát a Rómában élő kongói katolikus közösségnek bemutatott misén. A Szent Péter téren a déli Úrangyala-imádságot követő beszédében az egyházfő aggodalmát fejezte ki az Irakban kialakult helyzet miatt, emlékeztetve az utóbbi napok tüntetéseinek könyörtelen elfojtására. Megbékélést sürgetett az egész iraki nép számára.

Az egyházfő délután a Rómától száz kilométerre levő Greccio ferences szentélyébe látogat. Szent Ferenc 1223-ban az adventi időszakban Greccio egyik barlangjában rekonstruálta Jézus születésének betlehemi helyszínét, és ez indította el a betlehemállítás mai napig tartó karácsonyi hagyományát. Szent Ferenc betlehemi barlangjában Ferenc pápa apostoli levelet ír alá, amely az Admirabile signum (Csodálatraméltó jel) latin címet kapta, és a betlehem jelentőségéről szól. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban