Világ
Trump: Az észak-koreai vezető mindent elveszíthet, ha ellenséges

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető mindent elveszíthet, ha ellenséges magatartást tanúsít - írta Donald Trump amerikai elnök vasárnapi Twitter-bejegyzései egyikében.

Az amerikai elnök szerint Kim Dzsong Un "túlságosan okos és túlságosan is sokat veszíthet", ha ellenségesen viselkedik.

Utalva arra, hogy az észak-koreai vezető atomfegyver-mentesítési megállapodást írt alá szingapúri csúcstalálkozójukon, Donald Trump úgy fogalmazott: Kim Dzsong Un szerinte nem akarja elrontani különleges kapcsolatát az Egyesült Államokkal, és nem akar beavatkozni a jövő novemberi amerikai választásokba sem.

Mikroblog-bejegyzésében az elnök megemlítette: Észak-Koreának óriási gazdasági potenciálja van, de végre kell hajtania az atomfegyver-mentesítést, ahogyan azt ígérte. "A NATO, Kína, Oroszország, Japán és az egész világ egységes e témában" - szögezte le Trump.

Phenjan vasárnapra virradóra jelentette be, hogy "nagyon jelentős" rakétakísérletet hajtott végre az országnak azon a rakétatelepén, amelynek bezárására ígéretet tett a szankciók feloldásáért cserébe.

A CNN amerikai hírtelevízió pénteken arról számolt be, hogy Észak-Korea feltételezhetően felújítja a rakétahajtóművek kipróbálását egyik kísérleti telepén. Elemzését a televízió a Planet Labs kaliforniai magánvállalat által műholdról készített felvételek alapján fogalmazta meg. Erről a Phenjantól 200 kilométerre északnyugatra fekvő Szohe kísérleti telepről soha nem indítottak interkontinentális ballisztikus rakétát, de rakétahajtóművek tesztelésére használták. Az elemzők szerint Phenjan rakétahajtóművet próbált ki.

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető eddig háromszor találkozott. 2018 júniusában tartották első csúcstalálkozójukat Szingapúrban. A 2019 februárjában Hanoiban tartott második csúcstalálkozójuk kudarccal végződött: Trump nem akart enyhíteni az Észak-Korea elleni szankciókon a javasolt atomfegyver-mentesítés megkezdéséért cserébe. Idén június végén pedig a két Korea közötti demilitarizált övezetben fekvő Panmindzsonban folytattak rövid megbeszélést.

Szombaton Észak-Korea ENSZ-nagykövete, Kim Szong New Yorkban azt közölte, hogy a nukleáris leszerelés már nem szerepel az észak-koreai-amerikai tárgyalások napirendjén, és nincs többé szükség hosszas megbeszélésekre sem Phenjan és Washington között.

A nagykövet megjegyzésére Donald Trump szombaton Floridában újságíróknak úgy reagált: "majd meglátjuk, mi lesz Észak-Koreával". Már szombaton úgy fogalmazott, hogy meglepné őt, ha Phenjan ellenségesen viselkedne, mert - mint mondta - "Kim Dzsong Un tudja, hogy választások előtt állok, nem hiszem, hogy ezzel (a nukleáris leszerelésről tett bejelentéssel) be akarna avatkozni". (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A túlélők voltak a fő vendégek az auschwitzi évfordulós megemlékezésen hétfőn. Batsheva Dagan lengyelországi születésű izraeli költőnő holokauszt-túlélő például arról beszélt a haláltábor felszabadításának 75. évfordulóján rendezett nemzetközi megemlékezésen, hogy magyar ruhákat tartott a kezében, amikor az...
2020. JANUÁR 27.
[ 20:20 ]
John Bolton volt nemzetbiztonsági tanácsadó kiadásra váró könyvében "lényegében megerősíti", hogy Donald Trump amerikai elnök olyan vétkeket követett el, amelyek igazolják az alkotmányos felelősségre vonási eljárást - jelentette ki hétfőn tartott sajtóértekezletén Chuck Schumer, a demokraták szenátusi...
2020. JANUÁR 27.
[ 18:50 ]
Washington kész segítséget nyújtani Kínának a koronavírus-járvány féken tartása érdekében - írta Donald Trump amerikai elnök a Twitteren hétfőn. Az amerikai kormányzat folyamatos kapcsolatban áll Kínával - írta az elnök, majd közölte: "felajánlottuk Kínának és Hszi elnöknek a szükséges segítséget....
2020. JANUÁR 27.
[ 18:43 ]
Beolvasás folyamatban