Világ
A múlt és jelen keresztény mártírjairól emlékezett meg Ferenc pápa Szent István vértanú napján

A keresztény közösségek megújulására szólított fel Ferenc pápa az első keresztény vértanú Szent István példáját idézve a vatikáni Szent Péter téren karácsony második napján mondott beszédében.

Ferenc pápa "a tegnap és ma" mártírjainak emlékezésére szólított fel.

Az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el beszédét a latin nyelvű Úrangyala-imádság (Angelus) előtt.

Az első század első felében élt, majd Jeruzsálemben agyonkövezett Szent István életútjáról szólva Ferenc pápa kijelentette, az első meggyilkolt keresztény emléke első látásra nehezen egyeztethető össze a karácsony örömteli ünneplésével. Valójában azonban - mondta az egyházfő - Szent István mártírhalála tanúsítja, "miként lehet az erőszakot szeretettel, a halált az élettel legyőzni".

Ferenc pápa szerint a keresztényeknek ezt a példát kell a mindennapok kihívásai és megpróbáltatásai között is követni, mivel az örökkévalóságot nem a gazdagság és hatalom, hanem a szeretet és életünk másoknak való odaajándékozása adja. Megjegyezte, az emberi élet középpontjába a szelíd bátorságot, a nemes alázatot kell helyezni, az erőszak helyett pedig az erősséget választani.

A pápa Szent István vértanú nevében, aki az egyház első hét diakónusának egyike volt, a mai keresztény közösségek megújulását szorgalmazta. Kifejtette, hogy egyre inkább "missziós szolgálatot végző, evangelizáló" keresztény közösségekre van szükség, amelyek el tudnak jutni a "földrajzi és egzisztenciális perifériákra", a világ és társadalom peremén élőkhöz, akik leginkább szomjazzák a reményt. Olyan közösségekre van szükség, amelyek "nem a világi logikát követik, nem magukat helyezik középpontba (..) hanem az emberek javát, főleg a legkisebbekét és szegényekét" - hangoztatta Ferenc pápa.

Beszéde végén Ferenc pápa imájáról biztosította a Fülöp-szigetek lakosságát, a tájfun sújtotta térség áldozatairól és sérültjeiről is megemlékezve.

A pápa köszönetét fejezte ki a világ minden részéről neki küldött ünnepi jókívánságokért: "nem tudok mindenkinek egyenként válaszolni, de köszönöm mindnyájatoknak" - mondta.

Ferenc pápa szavait több ezren hallgatták a napsütötte Szent Péter téren. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Megállíthatatlannak tűnik a Covid-19 járványt okozó koronavírus terjedése a Jokohamánál vesztegzár alá helyezett Diamond Princess tengerjárón, amelyen a japán egészségügyi miniszter vasárnapi bejelentése szerint 70 új fertőzöttet regisztráltak az előző naphoz képest. „A jelen pillanatig 1219 ember szűrését...
2020. FEBRUÁR 16.
[ 8:32 ]
Izlandot 255 km/órás széllökésekkel érte el az új viharciklon. Nagy-Britanniát is elérte szombat délután a vihar, a legfrissebb híradások szerint már két halálos áldozata is van. Már a hét elején lehetett tudni, hogy alig vonult el a Ciara, a nyomában egy még durvább viharciklon érkezik. A Dennis névre keresztelt...
2020. FEBRUÁR 15.
[ 19:27 ]
Nem a közösségi média miatt válnak megosztottá a társadalmak, és az sem helytálló megállapítás, hogy a közösségi média révén csökken az emberekhez eljutó hírek és vélemények sokszínűsége - mondta a Facebook közösségi portált működtető amerikai vállalat vezérigazgatója szombaton az 56. Müncheni...
2020. FEBRUÁR 15.
[ 18:12 ]
Beolvasás folyamatban